Best of Cannes 20162016.05.27. 22:29, Fanni
Ma már korábban emlegettem, hogy a "Best Dressed of the Week - Special Edition" szavazás mellett az utolsó bejegyzés egy összefoglalás/összegzés lenne a 69. Cannes-i Filmfesztiválról. Most ezt hoztam el nektek. Először is szeretném bemutatni nektek az én személyes, Top 10 -es listámat a premierekről, photocall-okról, vagy éppen a partikról.
Jól láthatjátok, hogy megszámoztam a megjelenéseket, vagyis próbáltam sorrendbe tenni a kedvenceimet, bár úgy istenigazából nem igazán sikerült megfelelően összeállítanom, de megpróbáltam. Viszont a két legnagyobb kedvencem a lista első két helyán végzett, vagyis Alessandra Ambrosio és Sonam Kapoor.
Egyébként egy kicsit csalódott voltam az idei fesztivált illetően, elmaradtak az igazán drámai, figyelemfelkeltő megjelenések, bár voltak, akik megközelítették természetesen a mércét, vagy éppen elérték azt, de átlépnie nem igazán sikerült senkinek ebben az évben sem. Úgy gondolom, hogy most kifejezetten unalmas, vagy éppenséggel túl egyszerű volt a legtöbb ruhaválasztást és úgy igazán senki sem mert kockáztatni, vagy éppenséggel átlépnie a komfortzónáját.
A fenti Top 10 mellett nagyon szerettem még Palvin Barbara Philosophy estélyijét, Kendall Jenner Elie Saab Couture miniruháját, Naomi Watts Armani Privé estélyijét, Jessica Chastain szintén Armani Privé estélyijét, Anna Kendrick kanárisárga Stella McCartney ruháját, Bella Heathcote Armeni Privé miniruháját és Kirsten Dunst Christian Dior Couture kabátruháját.
Blake Lively érdemelte ki nálam a "Cannes Királynője" címet, hiszen a fesztivál első öt napján összesen több, mint 10 fantasztikus ruhát viselt és egyikkel sem tudott mellé lőni. Olyan híres márkák ruháit viselhette, mint az Atelier Versace, Chanel, Valentino, Vivienne Westwood, Juan Carlos Obando, vagy éppen a Salvatore Ferragamo. A fontosabb, premiereken viselt ruhái természetesen mind "costum made" volt, ami azt jelenti, hogy kifejezetten neki tervezték ezekre az alkalmakra. Amikor a színésznő cannes-i megjelenései bekerültek a szavazásokba, akkor Ti a legtöbbször a hercegnős, habos-babos Vivienne Westwood Couture estélyijére szavaztatok, Titeket az varázsolt el a legjobban, viszont én a két Atelier Versace estélyijét tartottam a megjelenéseinek a fénypontjának.
Egyébként volt még egy híresség, aki esélyes volt erre a címre, aki nem más, mint Sonam Kapoor, az indiai színésznő, aki minden megjelenése alkalmával Ralph & Russo Couture kreációkkal nyűgözött le teljesen, de mégis úgy gondoltam, hogy Blake jobban megérdemli ezt a "kitüntetést", mivel ő most sokkal változatosabban és izgalmasabban öltözködött és kockáztatni is mert.
Két másik kategóriáról is írtam még, azokat a folytatásban, a "Bővebb"-en mögött tudjátok elolvasni! Ha tetszett az írás nyomjatok rá egy "Lájk"-ot, vagy kommenteljetek a hozzászólásba! :)
Cannes legjobban öltözött férfija ebben az évben szerintem Chris Pine volt, aki a fesztivál alatt a 'Hell or High Water' című filmjét népszerűsítette. A 35 éves színész a film photocall-ján és a premierjén is igazán elegáns és jóképű volt, mind a két alkalommal Armani öltönyt viselt. A fotózáson egy lazább, de mégis elegáns, szürke együttes mellett döntött, ami egyébként az én személyes kedvencem volt, míg a premierre a klasszikus, fekete öltönyt öltött magára, amiben szintén remekül nézett ki.
Az utolsó kategória pedig a "Favourite Designer" nevet kapta, vagyis most a fesztivál alatt legtöbbször viselt márkáról olvashattok egy kicsit, ami nem más volt, mint a Zuhair Murad. Ebben az évben a márka nevét viselő, libanoni tervező kreációit viselték a legtöbbször a filmfesztivál alatt, összesen 34 alkalommal. Olyan hírességek választottak a divatház couture, ready-to-wear és pre-fall kollekcióiból, mint Elle Fanning, Alessandra Ambrosio, Cindy Burna, Iza Goulart vagy éppen Mischa Barton, csak hogy néhányat említsek a leghíresebbek közül.
A második legtöbbet viselt márka a Chanel lett ebben az évben, őt követte a Christian Dior, és a Ralph & Russo Couture. Egyébként szomorúan láttam, hogy az egyébként nagy kedvenc Elie Saab divatház ruháit ebben az évben feltűnően mellőzték a premierekről, ott ugyanis csak négy alkalommal jelent meg.
Credit: RedCarpet-Fashion Awards (The idea of Best of), Vogue Photos: Zimbio
|