2016.07.04. 15:08, Fanni
Chloe Grace Moretz még június 22-én, szerda este megjelent a Coach divatház "Coach and Friends of The High Line Summer" partiján, amit a new yorki The High Line-ban rendeztek meg.
A 19 éves színésznő szerencsére most egy fiatalosabb és lazább szettet választott, bár sajnos ez az összeállítása sem nyerte el a tetszésemet, amit tényleg sajnálok, mivel kedvelem őt. Chloe természetesen egy Coach szettet viselt, a 2017-es Resort kollekcióból, ami egy enyhén átlátszó, apró, színes virágmintákból álló rövid ujjú ingből és egy magas derekú, fekete bőr miniszoknyából állt össze. Mint feljebb már írtam, fiatalosnak, fiatalos volt és azt is megkockáztatom, hogy a két ruhadarab külön-külön tetszett volna, de együtt sehogy sem passzolnak egymáshoz, ami azt jelent, hogy a fiatal színésznőnek újból sikerült csalódást okoznia. Tényleg remélem, hogy a közeljövőben leváltja a mostani stylist-ját, mivel eléggé nyilvánvaló, hogy nem ért a munkájához. A szoknya és az ing sem kedvezett egyébként Chloe alapból formás alakjának, a vállát szélesítette az ing, a szoknya pedig a derekát és a combjait erősítette meg. Ezek miatt pedig inkább egy téglalapra, mint homokórára hasonlított az alakja. A megjelenését egy pár fekete, bokapántos és hegyesorrú Jimmy Choo magassarkúval és egy fehér-barna-narancssárga Coach táskával tette teljessé.
Szerencsére Chloe fodrásza és sminkese most is kitett magáért, így ha egy kis időre is, de meg tudok feledkezni a ruhájáról. A haja leengedve maradt, amit kicsit rendezetlen, laza hullámokban viselt, az arcához közel eső részeket, pedig egy kicsit feltupírozva és megemelve, hátracsatolták neki. A sminkje nagyon természetes és letisztult lett; a szemeit világosbarna színnel és szempillaspirállal emelték ki, az arcára pirosító került, míg az ajkaira rózsaszín rúzs került.
Chloe egy nappal később, június 23-án, csütörtök este már a 2016-os Logo Trailblazer Honors díjátadón jelent meg, amit a Cathedral of St. John the Divine-ban rendeztek meg, New Yorkban.
Sajnos a 19 éves színésznőnek most még nagyobb csalódást sikerült okozni a ruhaválasztásával, mint eddig bármikor. Chloe egy fekete, magas nyakú és enyhén átlátszó Proenza Schouler eredetileg midiruhát viselt a 2016-os elő-őszi kollekcióból, amit ezüst rojtokkal díszítettek. Maga a ruha nekem tetszett, viszont Chloe-n borzalmasan mutatott. Az alapból alacsony színésznőt a ruha hosszúsága és a magas nyaka még jobban összenyomta, illetve a szabása sem volt az igazi, ismét az a helyzet állt elő, mint a fenti szettnél, hogy egy téglalapra hasonlít benne. Valamint maga a ruha stílusa sem illett igazán hozzá, mivel nem hiszem, hogy benne meg van az a kellő lazaság és vadság, ami ennek a ruhának a viseléséhez szükséges lenne. Chloe tényleg szépen kérlek és csak a javadat akarom; válts stylist-ot! A megjelenését egy pár fekete, hegyesorrú Jimmy Choo magassarkúval egészítette ki.
Chloe haja leengedve maradt, amit középen elválasztva, a fülei mögé tűrve, laza hullámokba besütve viselt. Bár ez kifejezetten tetszett, de a ruhához egyáltalán nem illett a magas nyak és a felsőrésze miatt. A sminkje a szokásostól eltérően most vadabb és feltűnőbb lett. A szemeit fekete enyhén füstös sminkkel emelték ki, az arcára pirosítót vittek fel, míg az ajkaira rózsaszín rúzs került.