Winnie Harlow x Fausto Puglisi2016.07.29. 17:51, Fanni
Végül pedig jöjjön Winnie Harlow megjelenése a VH1 Hip Hop Honors partiról, ahol még július 11-én, hétfő este jelent meg a new yorki Lincoln Centerben.
A 22 éves modell egy nagyon fiatalos, vagány és egyben kacér szettet választott a pink szőnyegre, ahol remekül nézett ki. Winnie egy fekete-fehér, tyúklábmintás felsőrészből és egy rózsaszín miniszoknyából álló, kivágásokkal díszített Fausto Puglisi miniruhát viselt a 2016-os elő-őszi kollekcióból. A lookbook-ban bemutatott darabhoz képest ezen egy kicsit változtattak és a szoknya rövidebb lett, ami szerintem igazából maradhatott volna az eredeti formájában, így egy kicsit túlságosan sok nekem, de megmaradt az igényesség határánál és nem lett tőle olcsó vagy r*bis a megjelenésének az összhatása. Az alakja egyébként szépen ki lett emelve, egy kicsit a lapos hasát is megvillanthatta, de egyértelmű, hogy a hosszú és vékony lábaira került a legnagyobb hangsúly. A színválasztásnál csak a rózsaszín szoknyának az árnyalatába tudok belekötni, mivel szerintem ez nem az ő színe, egy 3-4 árnyalattal sötétebb szín jobban állt volna neki. A megjelenését egy fekete, szegecsekkel díszített combig érő Fausto Puglisi gladiátorszandállal egészítette ki, ékszereket pedig nem viselt.
Winnie haja leengedve maradt, amit középen elválasztva, egyenesre beszárítva viselt, a vállai mögé fésülve. A sminkje elég egyszerűre és letisztultra sikerült; a szemeit műszempillával emelték ki, az arcára pirosítót és bronzosítót is vittek fel, míg az ajkaira egy világos rózsaszín szájfény került.
|