2016.10.21. 15:41, Fanni
Uzo Aduba október 13-án, csütörtök este megjelent az 'American Pastoral' los angelesi premierjén, amit a Samuel Goldwyn Theatreben rendeztek meg.
A film és az 'Orange is the New Black' 35 éves színésznője egy elég egyszerű és hétköznapinak mondható, de ugyanakkor mégis nőies ruhában lépett a fekete szőnyegre, ahol igazán csinos volt. Uzo egy királykék, ejtett vállú és alakkövető Escada midiruhát viselt a 2016-os őszi/téli kollekcióból. A színésznő nem éppen a merész, vagy különleges választásairól híres, viszont a színek terén szeret játszadozni és ritkán tud mellélőni, hiszen a sötét bőrszínén minden létező harsány és élénk szín remekül mutat, akárcsak a kéknek ez a gyönyörű árnyalata, ami isteni összhangot alkotott a barna bőrszínével és a fekete hajával is. A szabásáról sok mindent nem igazán lehet elmondani, a derekát nagyon jól kiemelte, akárcsak a csípőjét, viszont a dekoltázsánál és a vállánál nem tetszik a végeredmény, mivel megszélesítették Uzo felsőtestét. A megjelenését egy pár fekete Jimmy Choo magassarkúval, illetve Jennifer Fisher ékszerekkel egészítette ki.
Uzo haja leengedve maradt, amit a természetes, göndör formájában viselt. A sminkje elég feltűnő és erőteljes lett; a szemeit fekete szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcára pirosítót vittek fel, míg az ajkaira magentaszínű rúzs került.
Uzo október 18-án, szerda este megjelent az 'American Pastoral' new yorki premierjén is, amit a Museum of Modern Art-ban rendeztek meg.
A színésznő ismét egy minimalista és egyszerű ruhában lépett a vörös szőnyegre, amiben ismét igazán jól nézett ki. Uzo egy fekete, asszimetrikus szabású Jeffrey Dodd midiruhát viselt a 2016-os tavaszi/nyári kollekcióból, amit a vállánál egy kisebb kivágással és bő ujjakkal egészítettek ki. Sajnos most nem volt bevállalós a színekkel kapcsolatban a színésznő, amit egy kicsit bánok, de ez a fekete ruha is kifejezetten jól nézett ki és a színe is jól működött a bőrszínével, bár nem volt semmi izgalmas részlet sem benne, de ennek ellenére a végeredmény tetszett. A ruha szabása viszont most jobban sikerült, a dereka és a csípője mellett a lábait is szépen kiemelték, és szerencsére most nem szélesítette meg a ruha a felsőtestét, a visszafogott dekoltázs pedig egy kis kacérságot csempészett az összhatásba. Kiegészítőként egy pér sötétbordó Paul Andrew magassarkú szandált, Jennifer Fisher ékszereket és egy színes, metálos fényű Jimmy Choo clutch-ot választott.
Uzo haja szerencsére most nem maradt leengedve, hanem egy szorosabb konytba elkészítve viselte azt. A sminkje is visszafogottabbra és természetesebbre sikerült; a szemeit fekete szemceruzával és szempillaspirállal emelték ki, az arcát lágyan bronzosították, míg az ajkaira rózsaszín rúzs került.