Julianne Hough x Zuhair Murad2016.11.22. 15:21, Fanni
Julianne Hough is ellátogatott vasárnap este, vagyis november 20-án az idei American Music Awards-ra, amit Los Angelesben rendeztek meg a Microsoft Theatreben.
A 28 éves színésznő természetesen egy nagyon kacér és csajos ruhában lépett a vörös szőnyegre. Julianne egy világoskék, magasított nyakú és hosszú ujjú Zuhair Murad, bőrrel kiegészített miniruhát viselt a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból, aminek a felsőrészét ezüst, metálos fényű zebramintával díszítették fel. Nem volt túl meglepő, hogy a fiatal színésznő a kedvenc márkájától választott ismét egy ruhát, hiszen már megszokhattuk tőle is, (ahogyan Nina Dobrev-től is), hogy a fontosabb és/vagy nagyobb eseményekre a francia divatházhoz fordul. Viszont sajnos a mostani választása nem úgy sikerült, ahogy kellett volna, a leginkább a ruha felsőrészének a szabása és a színe nem tetszett, kicsit szűk is volt rá, valamint az anyaghasználat sem volt az igazi, amit a közelebbi képen láthatunk is, és az egész hálószerű volt. A szoknya szabásába viszont nem tudok belekötni, hiszen tetszett és sokkal előnyösebb is volt Julianne számára, a derekát és a csípőjét is gyönyörűen kiemelte, de a hosszú és formás lábait is meg tudta villantani benne, ezen kívül még a bőr használata is tetszett, így kicsit izgalmasabb lett. A színek összességében nem voltak rosszak, a bőrszínével jól mutattak, csak egymással nem. A végeredményt egy pár ezüst Brian Atwood magassarkúval, ezüst Lee Savage clutch-csal, illetve Jennifer Meyer ékszerekkel egészítette kis és tette teljessé.
Julianne a díjátadó alatt debütált az új, platinaszőke hajszínével, ami sajnos nekem egyáltalán nem tetszett, a ruha színeihez sem illett, valamint a bőrszínéhez sem igazán passzolt. A haja egyébként leengedve maradt, amit középen elválasztva és egyenesre vasalva viselt. A sminkje egyszerű, valamint friss és üde lett; a szemeit ezüst szemhéjpúderrel és műszempillával emelték ki, az arcára pirosító került, míg az ajkaira rózsaszín szájfény került.
|