2016.11.26. 20:30, Fanni
Kristen Stewart is ellátogatott még október 24-én, hétfő este az Elle magazin Women in Hollywood díjátadójára, amit a los angelesi Four Seasons Hotelben rendeztek meg.
A 'Personal Shopper' 26 éves színésznője a szokásához hűen egy egyszerű, de mégis vagány és kacér ruhában jelent meg az eseményen, ahol remekül nézett ki. Kristen ez alkalommal egy fekete, kivágásokkal díszített és egyenes szabású Roberto Cavalli hosszú ujjú midiruhát viselt a 2016-os elő-őszi kollekcióból. A színésznő a legtöbbször az ingázó teljesítményéről híres, ha a divatról van szó, viszont ebben az évben eddig elég jól teljesített, így reméljük, hogy ezt a jó szokását az év fennmaradó napjaiban és a jövő évben is folytatni fogja, bár azért egy kis színt igazán belecsempészhetnének a végeredménybe. Egyébként "megdöbbenve" láttam, hogy most a fiatal színésznő nem a francia Chanel divatháztól választott ruhát, aminek bevallom én kifejezetten örülök, mivel az elmúlt 2 évben ezen kívül más tervezésű darabokban nem is igazán láthattuk, csak nagyon ritkán, így ez egy kis felüdülés volt most számomra és feltehetőleg számára is. A szabással minden a legnagyobb rendben volt, az alakját végig csodásan követte a ruha, így a kecses derekára és a csípőjére is nagy hangsúlyt helyeztek, de mégis a kivágások tették sokkal sejtelmesebbé és visszafogottan szexissé az összhatást. Egyetlen egy negatívuma van számomra, mégpedig a szoknya hossza, de ez mellett most mégis el tudok nézni, mivel összességében nagyon tetszett, amit láttam. A megjelenését egy pár fekete Christian Louboutin magassarkúval és Tiffany & Co. ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Kristen haja leengedve maradt, amit hátraigazítva viselt, vizes hatással kiegészítve. A sminkjét is végre eltalálták, feltűnő, de az utóbbi időhöz képest sokkal letisztultabb lett; a szemeit sötétbordó füstös sminkkel (bár ezen a képen pont feketének látszik) emelték ki, az arcára pirosítót vittek fel, míg az ajkaira rózsaszín rúzs került.
Kristen november 10-én, csütörtök délután pedig hivatalos volt a 'The Ellen DeGeneres Show' felvételére, ahol az új filmjéről beszélt a los angelesi Warner Bros. Studiosban.
A színésznő erre az alkalomra egy sokkal szexisebb, de még így is vagány és a saját stílusához remekül passzoló szettet választott. Kristen egy fekete-fehér, szaténból és csipkéből készített, valamint átlátszórésszel kiegészítette Pinko midirihát viselt a 2016-os őszi/téli kollekcióból. Úgy tűnik, hogy a színésznő is beállt azoknak a hírességeknek a sorába, akik nagy kíváncsisággal kipróbálták a hálóing stílusú ruhákat, viszont nagy szomorúsággal tapasztaltam, hogy ő azok közé tartozott, akiken nem igazán működik. Talán az átlátszó rész lehet az egyik részlet, ami miatt nem úgy érvényesült ez a dögös darab Kristen-en, ahogy kellett volna, valamint azt érzem (főleg az első képnél), hogy nagyon feszélyezve érezte magát ebben a darabban, nem érezte magáénak, pedig szerintem nagyon jól állhatott volna neki, hiszen a szabásával egyetlen egy probléma sem volt, a dereka és a csípője is egész jól ki lettek emelve, de bánom, hogy a lábait nem villantotta meg jobban. Kiegészítőként egy pár fekete, platformos Pinko oxford cipőt viselt, a már megszokott nyakláncával.
Kristen egyébként itt debütált az új, sötétbarna hajszínével, amit egyszerűen imádok, sokkal jobban illik szerintem hozzá, mint a szőke szín. A haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és egyenesre vasalva viselt. A sminkje is teljesen rendben volt; a szemeit enyhén füstös fekete sminkkel emelték ki, az arcára egy kis bronzosítót vittek fel, míg az ajkaira rózsaszín rúzs került.