2016.12.01. 20:29, Fanni
Lady Gaga tegnap, vagyis november 30-án, szerdán megjelent a 2016-os Victoria's Secret divatbemutatón, aminek idén a párizsi Grand Palais adott otthont, ahol pedig a színpadra is lépett az esemény alatt (erről lejjebb olvashattok).
A 30 éves színésznő a pink szőnyegre egy nagyon elegáns és kifinomult, de mégis visszafogottan szexi ruhában lépett, ahol nagyon csinos volt. Gaga egy fekete és nude színekből összeálló, csipkével borított, valamint mind a két oldalt mélyen kivágott Azzedina Alaia estélyit viselt a 2016-os őszi/téli kollekcióból. A régebbi stílusához képest ez alkalommal is sokkal, de sokkal letisztultabb ruhát viselt, de mivel a nude alapszín miatt az egész átlátszónak tűnik, így egy kicsi merészséget mégis sikerült belecsempésznie a végeredménybe, ami nekem most kifejezetten tetszett, örülök, hogy mer kísérletezgetni még mindig, főleg úgy, hogy már nem az extravagáns szetteket keresi. Ami viszont a szabását illeti, valami nem volt teljesen rendben vele, nem voltam igazából megelégedve vele, ami főleg a ruha felsőrészének volt köszönhető, a két oldalt kiálló anyag miatt, ami kissé megszélesítette az énekesnő alakját, bár ezeken a képeken ez nem igazán látszik. És igazából ez is lenne az egyetlen hiba, mert ezen kívül minden a legnagyobb rendben volt, a dereka és a csípője is nagy hangsúlyt kapott, a kivágások pedig dögössé tették, a villantást pedig szerencsére sikerült elkerülnie. A végeredményt egy pár fekete, platformos Brian Atwood magassarkúval tette teljessé, ékszereket nem viselt.
Lady Gaga haját most egy teljesen hétköznapi és egyszerű, fekete hajpánttal kiegészített, alacsonyan elhelyezett kontyba készítették el. A sminkje viszont hozzá illően drámai is mutatós lett; a szemeit füstös szürke sminkkel és műszempillával emelték ki, az arcát kontúrozták és highlighter-t is vittek fel rá, míg az ajkaira rózsaszín szájfény került.
És térjünk is át rögtön a fellépőruháira, hiszen egytől-egyig csodás volt az összes, és rendkívül izgalmas és feltűnő.
Gaga első szettje egy vagány és kicsit vadabb, rockos összeállítás volt, ami hihetetlenül dögösen és sejtelmesen mutatott rajta. Egy fekete-fehér, bőrből és latexből készített, kétrészes Saint Laurent szettet viselt az első fellépése alatt, amit kifejezetten az ő számára terveztek. Szerintem a korábbi, a karrierje elején viselt szettjeihez ez állt a legközelebb, bár azokhoz képest még ez is egészen egyszerű és visszafogott volt, viszont én imádtam az egészet, úgy ahogy van. A ruhát flitterekkel, rojtokkal és tollakkal tették még izgalmasabbá, amelyek főleg mozgás közben érvényesültek nagyon jól, ahogy az a képen is látszódik (ő is megkapta az angyalszárnyait). A szexi darab egyébként az énekesnő alakját elég jól követte végig, viszont a legnagyobb hangsúlyt a dekoltázsa vagy a dereka helyett most a formás lábaira és a csípőjére helyezték. Kiegészítőként egy pár fekete, extra magas és platformos Brian Atwood magassarkút viselt. A haján is alakítottak egy kicsit, hiszen a hajpántot eltávolították és most egy kócosabb kontyba viselte az egészet, ami ehhez a rockos szetthez istenien passzolt. A sminkjén viszont nem változtattak még.
A Golden Globe díjas énekesnő második szettje ismét egy szexi, de sokkal elegánsabb és romantikus stílusú darab volt, amiben egyszerűen csak úgy tündökölt. Lady Gaga egy fekete, enyhén átlátszó és alakkövető, piros rózsákkal és zöld levélmintákkal díszített, alakkövető YolanCris estélyit viselt a 2016-os őszi/téli kollekcióból, amit még csipkés részletekkel egészítettek ki. Számomra legjobban ez az outfit tetszett most tőle, a nőiessége és a kifinomultsága miatt, illetve az is nagyon tetszett, hogy annak ellenére, hogy átlátszó anyagból készítették el a végeredmény mégsem lett olcsó vagy közönséges, és a színpadon, valamint ezen a fehérnemű bemutatón hibátlanul működött, de a legfontosabb mégis az, hogy hihetetlenül jól állt neki. A színválasztás egyszerű, de az élénk mintázatnak köszönhetően mégis izgalmas és nagyon mutatós lett és az énekesnő bőrszínével is remekül érvényesültek az árnyalatok. A szabásra pedig csak annyit tudok mondani, hogy ez a nagybetűs TÖKÉLETESSÉG, az estélyi valami elképesztően gyönyörűen követte végig Gaga formás alakját, óriási hangsúlyt fektetve a kecses derekára és a formás csípőjére is, a további kacéságot és sejtelmességet pedig az átlátszó anyag szolgáltatta számunkra. A végeredményt a már korábban viselt fekete platformos Brian Atwood magassarkúval tette teljessé. A haján ismét változtattak, hiszen most egy pin up stílusú kontyba készítették el számára, valamint a sminkjén is alakítottak egy kicsit, az ajkaira most élénk piros rúzs került.
A 30 éves sztár által viselt harmadik és egyben utolsó szett nagyon modern és fiatalos volt, a mai trendeknek teljesen megfelelő. Gaga egy bordó, két részből álló, csipkéből készített Azzedine Alaia összeállítást viselt a 2016-os őszi/téli kollekcióból, ami egy magasított nyakú és hátul teljesen nyitott crop topból, valamint egy fodrokkal kiegészített, A-vonalú maxiszoknyából állt össze. Ez a választása is teljesen rendben volt, sőt tetszett is, viszont sokkal jobban bejött volna mégis az összhatás, ha az énekesnő is abban a formában viseli, ahogy a kifutón azt bemutatták, vagyis magasított derekú szoknyával, mivel nála a csípőjétől kezdődött az egész, ami nekem nem igazán tetszett, bár az tény, hogy a lapos hasát ezáltal sokkal jobban meg tudta mutatni, de mégis furcsa volt az egész, és így ráadásul még a dereka sem lett olyan jól kiemelve, mint kellett volna. A színválasztásba viszont ez alkalommal sem tudok belekötni, a sötétbordó is nagyon jó alternatívája a feketének és Lady Gaga világos bőrszínével és hajával is tökéletes összhangba kerültek. A kacérságot pedig ismét az átlátszó részletek szolgáltatták számunkra, amitől sokat sejtető lett a végeredmény. A haján most is változtattak, most egy oldalt elválasztott, elől kicsit megemelt kontyba készítették el. Az ajkaira pedig az előzőleg viselt rúzs helyett szájfény került.