Portia Doubleday x Jenny Packham2016.12.14. 20:22, Fanni
Portia Doubleday is hivatalos volt a 2016-os Critics' Choice Awards-ra, amit december 11-én, vasárnap késő délután rendeztek meg a Barker Hangarban, Santa Monicaban.
A 'Mr. Robot' 28 éves színésznője egy egyszerű, de mégis elegáns és valamelyest izgalmas ruhában érkezett a kék szőnyegre, ahol most nagyon jól nézett ki. Portia egy fekete-ezüst, flitterekkel és cikk-cakkos mintákkal díszített, hosszú ujjú és egyenes szabású Jenny Packham estélyit viselt a 2016-os őszi/téli kollekcióból. Az idén nem igazán szerettem a színésznő egyik megjelenését sem, főleg az év elejieket, de onnantól kedzve elkezdett fejlődni (talány stylist-ot váltott, bár erről nem tudok), és szerencsére ezzel most sikerült valamennyire levennie a lábamról. Bár a végeredmény nem lett túl feltűnő, de egyáltalán nem mondható rá, hogy unalmas lenne, sőt a flittereknek köszönhetően kifejezetten mutatós lett a végeredmény, bár a fekete alapszín helyett a helyében bevállaltam volna egy élénkebb és izgalmasabb színt, mert szerintem a pirossal vagy a zölddel kiegészített ezüst flitterek istenien mutathattak volna, de erre sincs panaszom igazából, hiszen az összhatás tetszett, csak egyszerűbb volt, mint amire számítottam. A szabás teljesen rendben volt, Portia derekát és a csípőjét is szépen kiemelte, ezeken kívül semmi másra nem került nagyobb hangsúly, még a dekoltázsára sem, bár így is volt egy kisebb kacér beütése a végeredménynek, ami jót tett a színésznőnek. Kiegészítőként egy pár fekete Giuseppe Zanotti magassarkút választott, ékszereket pedig nem viselt.
Portia haja leengedve maradt, amit hátrafésülve, a hátára omolva és egyenesre vasalva viselt. A sminkje is meglepően letisztult és természetes lett; a szemeit ezüst szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát lágyan kontúrozták, míg az ajkaira rózsaszín matt rúzs került.
|