Best of 2016 - Trend of the Year2017.01.02. 16:25, Fanni
Ha már a "Best of 2016" kapcsán szó esett arról a trendről egy poszt keretein belül, hogy melyiknek kellene eltűnnie 2017-re, akkor nem maradhat szó nélkül az "Év trendje" sem. Idén rengeteg dolog újból divatos lett a 90-es évekből, többek között a flitteres vagy a bársony darabok, de ezen kívül a bő szárú nadrágok és a choker nyakláncok is teret hóditottak 2016-ban. De ezek helyett mégis az én legnagyobb kedvencemet, vagyis az oldalon már olyan sokszor emlegetett nadrág+ruha kombinációt választottam. Igaz, hogy ez már a 2012-es éve környékén elkezdett meg-megjelenni a vörös szőnyegen, de igazán csak 2015 végén, és 2016-ban vált olyan sikeressé az én legnagyobb örömömre, mert Emma Watson 2014-es Golden Globe megjelenése óta, ahol egy Christian Dior darabban láthattuk én élek-halok ezért az összeállításért (Premier, Time Gála). Azóta szerencsére Emmát többször is láthattuk ehhez hasonló szettekben, általában a Diornak köszönhetően, de rajta kívül mások is nagy érdeklődéssel próbálták ki. De az általam összeállított montázsokon rajta kívül még látható Emily Ratajkowski, Sarah Hyland, Chanel Iman és Kate Bosworth is, akik mind nemrég próbálták ki ezt az összeállítást.
Olyan sztárok próbálták már ki, mint Solange, Kiernan Shipka, Chrissy Teigen, Jennifer Hudson, Diane Kruger, Elizabeth Banks, Ruth Wilson, Jaime King, Karlie Kloss, Zoe Saldana, Naomie Harris, Kendall Jenner, Jennifer Lopez, Holland Roden, Jordana Brewster vagy éppen Julianne Hough. A most bemutatott példák alapján láthatjátok, hogy könnyen hétköznapivá, vagy éppen elegánssá is könnyen át tudjuk alakítani ezeket a darabokat. Engem leginkább ebben az fogott meg, hogy mennyire egyszerű, de mégis különleges ezeknek az outfit-eknek a végeredménye, valamint végre valami mást is ki lehet hozni az egyszerű darabokból, amitől az egész sokkal trendibb és modernebb lett. Természetesen a színekkel, a mintákkal és az anyagokkal is lehet kísérletezgetni, amitől még feltűnőbb és akár drámai is lehet az összhatás, ahogy azt Lady Gagán is láthattuk a 2016-os Oscar díjátadón, bár az övé egy nagyon minimalista, de mégis feltűnő darab volt.
Az ősszel megrendezett divatheteken, ahol a 2017-es tavaszi/nyári ready-to-wear és esküvői kollekciókat mutatták be, olyan divatházak kollekcióban találhatóak meg az ehhez hasonló darabok, mint a Monique Lhiullier, Hermés, Naeem Khan, Theia, Camilla and Marc, Roberto Cavalli, Balenciaga, Rodarte, Rosie Assoulin, Jasquemus és a Sportmax. Ez mondható az egyik legkönnyebben kivitelezhető outfit-nek, de mégis nehéz viselni és nem mindenkinek áll jól, illetve a darabok párosítása sem mindegy, hogy történik meg. Én egyébként szintén kipróbáltam már, viszont még csak egy egyszerűbb farmerral és csíkos, lágy esésű midiruhával, aminek a háta nyitott, szerintem jól nézett ki a végeredmény, és a nadrág úgy nézett ki, mintha harisnya lett volna, hiszen egy nagyon szűk szárú fazon mellett döntöttem, így nem lett annyira szokatlan és Ti is nyugodtan kipróbálhatjátok a hétköznapokon, ha tetszik.
Természetesen a feljebb már emlegetett remek megjelenések mellett, néhány sztárnak nem igazán sikerült magáévá tennie ezt a stílust és elég rosszul sült el a végeredmény. Ami vagy azért történt mert a nadrág nem állt jól nekik, vagy pedig nem passzoltak egymáshoz, esetleg a színek vagy a minták nem voltak rendben. Tehát jöjjenek azok a hölgyek, akik bár kipróbálták (akár többször is) ezt a trendet, de nem sikerült mégsem megfelelően viselniük. Kezdjük az 'Orange is the New Black' sztárjával, Dascha Polanco-val, akit már kétszer is láthattunk nagyobb eseményeken ilyen összeállításokban, de sajnos sem a VH1-os eseményen, sem pedig az MTV Video Music Awards-on nem sikerült lenyűgöznie a végeredménnyel. Sajnos a legelső nem passzolt az alakjához, míg a második ebből a szempontból nem lett volna rossz, de eléggé olcsó lett az összhatása a felsőrész anyagja és a farmer díszítése miatt. Aztán ott van Karlie Kloss is, akitől láthattunk már egy jó szettet is még a Cannes-i Filmfesztiválon pár éve, viszont idén, amikor New Yorkban egy L'Oreal eseményen viselte az ilyen stílusú Moschino szettet, akkor sikerült csalódást okoznia. Lorde-ot és Nina Dobrev-et is láthattuk már hasonló összeállításokban, viszont mind a kettőjük választására az a jellemző, hogy a korukhoz képest túl komolyak és drámaiak, ezért nem tudtak normálisan érvényesülni, bár Lorde-nál az is közrejátszott, hogy az egész bő volt és lógott is rajta. Viszont ezek ellenére én nagyon várom, hogy láthassam azt, hogy a 2017-es év milyen meglepetéseket tartogat számunkra az új trendeket illetően, de azért azt is remélem, hogy ez a nadrág+ruha kombináció sem fog véglegesen eltűnni, hanem még népszerűbb lesz!
|