Winona Ryder x Ryan Roche2017.01.30. 16:51, Fanni
Winona Ryder is ellátogatott január 29-én, vasárnap délután a 2017-es Screen Actors Guild Awards-ra, amit szokás szerint a los angelesi The Shrine Auditoriumban rendeztek meg.
A 'Stranger Things' 45 éves színésznője egy eléggé unalmas, de elegáns darabban lépett a fotósok elé ez alkalommal. Winona egy fekete, mélyebben dekoltált, lágy esésű custom made Ryan Roche estélyit viselt, amit csipkéből készítettek el. Sajnos túl sok mindent erről a választásáról nem lehet mondani, mivel már számtalan alakalommal láthattunk ehhez hasonló megjelenéseket a vörös szőnyegen, így újat nem igazán tudott mutatni. A színválasztás egyszerű és klasszikus volt, és nem tagadom a színésznő bőrszínével nem nézett ki rosszul, hiszen szép kontrasztot alkottak egymással, de a végeredmény öregítette őt, ami jelenleg főleg a csipkének volt köszönhető. Fáj leírni, de úgy nézett ki, mint egy özvegy, aki éppen a férje temetésére készül, kár lenne szépíteni. Unalmas és semleges az egész, még az alakjára sem hívták fel kellőképpen a figyelmünket. A dekoltázs kialakítása sem volt túl nyerő, egy V-alakú kivágás jobban mutathatott volna és a dereka mellett a derekát is ki kellett volna emelniük. A végeredményt egy pár fekete Christian Louboutin magassarkúval, illetve Eva Fehren ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Winona haját egy laza, középen elválasztott kontyba készítették el, elől pedig több göndör fürtöt is szabadon hagytak. A sminkjével sem estek túlzásokba, szintén visszafogott és természetes lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcára pirosítót vittek fel, míg az ajkaira piros rúzst vittek fel.
|