Thandie Newton x Erdem2017.02.14. 20:39, Fanni
Thandie Newton a BAFTA Awards után egy nappal, vagyis február 13-án, hétfő este megjelent a 2017-es Elle Style Awards-on is, amit szintén Londonban rendeztek meg a Mayfair Hotelben.
A 'Westworld' 44 éves színésznője erre az alkalomra egy visszafogottabb, de kellően elegáns és modern, bohókásabb stílusú ruhában érkezett a vörös szőnyegre, ahol mesésen festett. Thandie ismét egy fekete alapszínű, színes strasszokkal és lágy fodrokkal díszített, nyakpántos, valamint ejtett vállú Erdem estélyit viselt a 2017-es elő-őszi kollekcióból, ami még egy rövidebb uszályt is kapott. Bevallom a színésznő a BAFTA-n nem tartozott a kedvenceim közé, de ezzel a nőies és romantikus stílusú ruhájával sikerült teljesen elvonnia a figyelmemet a korábbi baklövéséről. Bár a színvilág most sem volt túl izgalmas, de az anyaghasználat és az apró, színes díszítés miatt mégis sokkal izgalmasabb lett az egész, annak ellenére is, hogy egy ennyire klasszikus és hétköznapi árnyalatot viselt, ami egyébként a sötétebb bőrszínével is tökéletes összhangot alkotott. Ami pedig a tervezés szabását illeti, ez a visszafogottabb, lazább kialakítás sokkal jobban passzol hozzá, mint a kivágásokkal tarkított, dögösebb társai. Valamint a bővebb sziluett ellenére is megvolt a választásában a minimalista kacérság, amitől a végeredmény fiatalosabb lett és Thandie alakját is egész szépen kiemelte. Főleg a vékony derekára helyezték a hangsúlyt és a vállaira. Kiegészítőként egy pár Christian Louboutin magassarkút és Chanel Fine ékszereket választott.
Thandie BAFTA-s hajára elég sok panasz volt, hiszen elég nyílvánvaló, hogy póthajat viselt, ami a ruhájáról is teljese elterelte a figyelmünket, de most nem esett ebbe a hibába. A haját egy magasan elhelyezett, teljesen egyszerű és szoros kontyba készítették el. A sminkje szintén egyszerű, de mutatós lett; a szemeit fekete füstös sminkkel emelték ki, az arcára pirosító került, míg az ajkaira nude színű rúzst vittek fel.
|