Tinashe x Alexander Wang2017.02.15. 16:08, Fanni
Tinashe is ellátogatott még február 12-én, vasárnap este az idei Grammy Awards-ra, amit szokás szerint a Staples Centrben rendeztek meg Los Angelesben.
A 24 éves énekesnő egy elég egyszerű, de annál dögösebb ruhában lépett a vörös szőnyegre. Tinashe egy fekete, mélyen dekoltált, kivágásokkal és kivágott hátrésszel, valamint nyakpánttal kiegészített, egyenes szabású Alexander Wang estélyit viselt a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból. Kicsit többet vártam az énekesnőtől, ez túl egyszerű és sötét volt, amire jövő héten már nem is fogunk emlékezni, így ez számomra több szempont miatt is csalódás, valamint unalmas is volt. Kezdjük a színválasztással, ami bár nem volt izgalmas, a hétköznapi vonalat követte, viszont a gyönyörű bőrszínével mesésen nézett ki, remek kontrasztot alkottak, de nem egy ilyen díjátadóra való, de még így is ez volt számomra a tervezés csúcspontja, mert ennél már csak lejjebb súllyedtünk. A szabás számomra olcsó, ódivatú és erőltetett, nem tehetek róla, de nekem egyáltalán nem tetszett. Másra sem tudok figyelni, mint a dekoltázsára, amit a "nyakáig" felpolcoltak, a másik problémám pedig a kivágások voltak. de térjünk vissza egy kicsit a mély dekoltázsrészre, ami nem is lett volna probléma, a kifutón jól is működött, de ezt a ruhát nem egy ekkora mellekkel megáldott nőnek találták ki, pont azért, mert ha ilyen személy viseli, akkor könnyen áteshet vele akarva, vagy akaratlanul is a túloldalra, ami Tinashe esetében is megtörtént, így pedig már az olcsóság és az erőltetettség határát surolta. A szabás többi eleme sem volt nagy szám, de a dereka meg a csípője szépen ki lett emelve. Az ő helyében viszont egy felül visszafogottabb, finoman dekoltált ruhát választottam volna, aminek a szoknyarészét magasan felsliccelték, vagyis inkább a lábaira kellett volna terelniük a figyelmünket. Kiegészítőként egy pár Stuart Weitzman magassarkút és Atelier Swarovski ékszereket választott.
Tinashe haját egy oldalt elválasztott, lazább, de elegáns kontyba készítették el, ami egyébkén meseszép volt. Akárcsak a sminkje, ami szintén remekül nézett ki; a szemeit bordó füstös sminkkel és műszempillával emelték ki, az arcát kontúrozták, míg az ajkaira nude színű rúzs került.
|