Heidi Klum x Philipp Plein2017.02.17. 11:09, Fanni
Heidi Klum is hivatalos volt az idei Grammy Awards-ra, amit még február 12-én, vasárnap este rendeztek meg a Staples Centerben, Los Angelesben.
A 43 éves modell tőle megszokottan egy elég kacér, feltűnő és fiatalos szettben lépett a vörös szőnyegre, ahol remekül nézett ki. Heidi egy ezüst, flitterekkel díszített, pólószabású Philipp Plein miniruhát viselt a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból. Szerintem Ti is tudjátok, hogy ehhez hasonló összeállításokat nem először láthatunk a vörös szőnyegen, vagy éppen a modelltől, de nekem mégis tetszett. A díjátadóhoz jól illett, főleg, úgy hogy ő tényleg csak vendég volt, az esemény alatt semmi feladata nem volt, a zene élvezéséhez pedig tökéletes volt. Az már más kérdés, hogy magára a vörös szőnyegre kicsit meredek választás volt, illetve a korához sem igazán passzolt, de ettől függetlenül tényleg csinos és dögös volt benne. A színválasztás a modernséget és az izgalmasságot sugározta, ez volt a tervezésen a kedvenc részletem, mivel Heidi napbanrított bőrszínével és a szőke hajával is igazán jól nézett ki, szóval ezt sikerült tökéletesen eltalálniuk. Ami pedig a szabást illeti a szoknyarész ennél rövidebb már szerintem nem is lehetett volna, így kicsit erőltetettnek érzem, igazán lehetett volna legalább a combja aljáig érő az egész, de nem így történt. Illetve bár ezeken a képeken pont nem látszik, de valamennyire az egész átlátszó volt, ami miatt még inkább ertőltettnek éreztem. Az viszont tagadhatatlan, hogy a hosszú és formás lábait istenien meg tudta vilantani, ami egyébként irigylésre méltó, de hosszabb szoknyarész mellett is neki sikerült volna elérnie a szexi végeredményt. A megjelenését egy pár ezüst Giuseppe Zanotti magassarkúval, szintén ezüst Jimmy Choo clutch-csal és Lorrine Schwartz ékszerekkel tette teljessé.
Heidi haja leengedve maradt, amit középen elválasztva, lágy hullámokba besütve viselt. A sminkje viszont erőteljes és drámai lett; a szemeit fekete és arany szemhéjpúderrel, valamint műszempillával emelték ki, az arcát bronzosították, míg az ajkaira nude színű rúzs került.
|