Laura Whitmore x Safiyaa2017.05.15. 14:08, Fanni
Laura Whitmore is hivatalos volt az idei BAFTA TV Awards-ra, amit május 14-én, vasárnap késő délután rendeztek meg a londoni Royal Albert Hall-ban.
A 32 éves ír műsorvezető egy igazán feltűnő és izgalmas, valamint elegáns ruhában lépett a vörös szőnyegre, ahol mesésen nézett ki. Laura egy fehér alapszínű, sárga, pasztell rózsaszín, fekete, illetve kék árnyalatú batikolt mintákkal díszített, pánt nélküli és uszállyal kiegészített Safiyaa estélyit viselt a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból. A színvilág vidám és igazán kiemelkedő volt, nagyon szeretem az ehhez hasonlóan színes és mutatós darabokat, amelyek szinte minden alkalommal emlékezetesek maradnak. Számomra a műsorvezetőnő választása kifejezetten tetszett, az élénk árnyalatok pedig mesésen mutattak nem csak egymással kiegészítve, de a napbarnított bőrszínével és a platina szőke hajával is. A mintázat pedig elég egyedi volt, ritkán láthatunk ehhez hasonlóakat a ruhadarabokon, így ez tényleg bejött és érdekesebbé tette a végeredményt. A szabás is teljesen rendben volt, örültem, hogy felhasználták a lookbook-ban is bemutatott ezüst övet, ami csodásan kihangsúlyozta Laura vékony derekát, illetve a formás csípőjét is, valamint a vállaira is nagy figyelmet irányítottak, amitől az összhatás kacérabb lett. Kiegészítőként egy pár Christian Louboutin magassarkút, sötétkék-piros szintén Christian Louboutin clutch-ot, illetve Carat London ékszereket választott.
Laura haját egy középen elválasztott, laza és kicsit rendezetlen, alacsonyabban elhelyezett copfba készítették el, elől pedig néhány hullámos tincset is szabadon hagytak, ami ugyan jól állt neki, de ehhez az elegáns ruhához egy rendezettebb és szorosabb copf jobban illett volna. A sminkje eléggé feltűnő és friss lett; a szemeit ezüst szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcára pirosítót vittek fel, míg az ajkaira mályvaszínű matt rúzs került.
|