Helen McCrory x Roksanda Ilincic2017.10.16. 16:37, Fanni
Helen McCrory október 9-én, hétfő este ellátogatott a 'Loving Vincent' premierjére, amit a 61. alkalommal megrendezett Londoni Filmfesztivál alatt mutattak be a The National Gallery-ben.
A film 49 éves színésznője tőle megszokottan egy elég komor, de mégis nőies és elegáns, élesebb stílusú összeállítást választott, amiben csodásan nézett ki. Helen egy fekete-fehér, hosszú, bő ujjakkal és fodros, magasított nyakrésszel kiegészített, bő szabású Roksanda Ilincic jumpsuit-ot viselt a 2018-as Reosrt kollekcióból, amit zsebekkel tettek teljessé. A színésznőtől már megszokhattuk az ehhez hasonló, drámai és kifinomult, egyszerű stílusú ruhákat, így ezzel meg sem tudott lepni, viszont ez a vonal továbbra is fantasztikusan áll neki, így nem is tudok haragudni rá a monokróm választása miatt, mert sikeresen eladta számomra a végeredményt. Egyébként sikerült kicsit megidéznie a 'Harry Potter' filmsorozatban a tanárok által viselt uniformokat (egyébként ő is szerepelt több részben is, hiszen ő alakította Narcissa Malfoy-t), bár ez számomra egyáltalán nem rontott az összhatáson, sőt inkább hozzátett az egészhez egy kis pluszt és különlegességet is, ami hatására nekem még jobban tetszett az outfitje. Az overál kicsit eltúlzott, bő sziluettje hibátlanul nézett ki, az éles vonalak nagyszerűen mutattak és Helen alakja így is remekül ki lett emelve benne, hiszen jól láthatóan a vékony derekára nagyszerűen fel tudták hívni a figyelmünket, a kifinomult eleganciát pedig gyönyörűen meg tudta jeleníteni. Nagyon vagány és laza volt az egész, de közben mégis kifinomult volt, ami miatt sikeresen megállta a helyét a premieren. A magasított nyakrésszel sem tudtak mellélőni, mivel ez kis drámaiságot is bele tudtak ezzel csempészni a megjelenésée, a fehér bő ujjak pedig isteni kontrasztot alkotott a tervezés többi, sötét részével, ezzel is egy középkori löketet hozzáadva. A klasszikus színválasztás kapcsán sem szeretnék kötözködni, mivel a fekete árnyalat remekül áll neki, a bőrszínével is szépen kiegészítették egymást. A megjelenését egy pár Jimmy Choo magassarkúval egészítette ki, ékszereket nem viselt.
Helen rövid haja szabadon maradt, amit a természetes formájában viselt. A sminkje szintén egyszerű lett; a szemeit vékony, fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították, végül az ajkaira barackszínű rúzs került.
|