2017.11.09. 14:48, Fanni
November 7-én, vagyis kedd este rendezték meg a brit Vogue új főszerkesztőjének, Edward Enninful tiszteletére azt a partit, ahol az első számának, a decemberi magazinnak a címlapját is bemutatták a londoni River Cafe-ban.
Az eseményen Naomie Harris is megjelent, aki egy eléggé nyárias és kacér összeállításban érkezett a kék szőnyeges partira. A 41 éves színésznő egy kétrészes J.W. Anderson tervezést viselt a 2018-as tavaszi/nyári kollekcióból, ami egy krémszínű crop topból és egy lágy esésű, fekete, krém és zöld színekből összeálló midiszoknyából állt össze. A választása nekem kifejezetten tetszett, bár volt vele egy-két gond, viszont összességében jól állt a színésznőnek és a végeredményt is el tudta adni számomra. Az egyik legnagyobb problémája az volt, hogy a jelenlegi évszakhoz egyáltalán nem illett, túl nyárias volt, talán egy fehér kabáttal kiegészítve jobban tetszett volna, viszont az is dicséretes, hogy az ottani hideg időben ezt be merte vállalni. A másik gond pedig a felsőrésznek a hosszúsága volt; bár megérte megvillantani a lapos és izmos hasát, ami tényleg irigylésre méltó, viszont jobban tetszett volna, ha vagy a szoknya derékrésze helyezkedett volna el egy kicsit magasabban, hogy a hasa jobban el legyen takarva, vagy a crop top lett volna egy kicsit hosszabb. Bár nem éreztem erőltetettnek az összhatást, de az ő korában már nem minden annyira eladható, mint korábban, még akkor sem, ha ilyen alakja van az embernek, egy kicsit jobban visszafoghatták volna magukat a stylistjával. Viszont a színvilág csodás volt, tetszettek a friss, de mégis klasszikus árnyalatai, amelyek egymással és Naomie sötét bőrszínével is fantasztikusan néztek ki. A szabásra visszatérve egy kicsit a kecses alakja tökéletesen ki lett emelve, és nem csak a hasára, de a vékony derekára és a csípőjére is elegendő figyelem került, illetve a lábait is sejtelmesen megvillanthatta. A megjelenését egy pár fekete J.W. Anderson magassarkú szandállal egészítette ki. A haja raszta fonatokba van elkészítve jelenleg, amit a hátára omolva viselt. A sminkje egyszerű és természetes lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták, míg az ajkaira rózsaszín rúzs került.
Alicia Vikander is ellátogatott a partira, ahol őt egy tőle megszokottan elegáns és nőies, visszafogott tervezésben láthattuk. A 29 éves színésznő egy fehér, magasított nyakrésszel és hosszú ujjakkal kiegészített, lágy esésű, valamint apró virágmintákkal és csipkével díszített Chloé midiruhát viselt a 2018-as tavaszi/nyári kollekcióból. A tervezésnek a viktoriánus kori stílusa nagyon tetszett, romantikus és nagyon friss volt, de a jelenlegi évszakhoz is tökéletesen passzolt. Viszont a szabás nem volt túl előnyös sajnos Alicia számára; a ruha derékvonala túl alacsonyan helyezkedett el, ami miatt a csípőjét megszélesítette, ráadásul az egész lógott is rajta, ami egyáltalán nem nézett ki jól. Nagyon sajnáltam, hogy nem sikerült egy megfelelő kreációt találnia a stylistjának a színésznő számára, mert annyira megörültem, amikor megláttam, hogy végre nem Louis Vuitton kreációt viselt, egy kis változatosságot csempésztek ezzel bele a megjelenéseibe, de sajnos ez sem sikerült túl jól. A letisztult színvilág viszont nekem személy szerint nagyon tetszett és Alicia kreolos bőrszínével is fantasztikusan nézett ki, valamint az apró virágmintákkal és a csipke részletekkel egy kis izgalmat is sikerült belecsempészniük a végeredménybe. Ami pedig a kiegészítőket illeti, szívesebben láttam volna rajta a kifutón is bemutatott barna magassarkú térdcsizmát ez helyett a nude szandál helyett. Kiegészítőként egy pár Chloé magassarkú szandált és szintén Chloé ékszereket választott. A haját egy oldalt elválasztott, szoros és sikkes, alacsonyan elhelyezett kontyba készítették el. A sminkje friss és üde lett; a szemeit vékony, fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták és pirosították is, végül az ajkaira barna matt rúzst vittek fel.
Alexa Chung is hivatalos volt a partira, ahol őt egy nagyon nőies és romantikus, könnyed ruhában láthattuk. A 34 éves modellből lett írónő egy világoskék, lágy fodrokkal és apró virágmintákkal díszített, ejtett vállú és finoman átlátszó részekkel kiegészített Preen midiruhát viselt a 2018-as tavaszi/nyári kollekcióból. Ő is azok közé tartozott, akik semmibe vették a jelenlegi évszakhoz és egy eléggé friss, nyári ruhába bújtak. Bevallom a választása és a styling nyaktól lefelé nagyon tetszett, viszont a hajával és a sminkjével nem igazán voltam kibékülve. A ruhán elhelyezett piros "A" betű, amivel "A skarlát betű" regényt idézték meg nekem kifejezetten tetszett, így kis izgalmat is bele tudtak ezzel csempészni a végeredménybe, anélkül, hogy túl feltűnő lenne. A kék színvilág gyönyörű volt, a modell bőrszínével és a barna hajával is tökéletesen megállta a helyét, míg a virágmintákkal és a lágy fodrokkal egy kis nőiességet és romantikus stílusjegyeket is bele tudtak vinni a megjelenésébe, bár az átlátszó részektől jó lett volna megszabadulniuk, mivel azokat feleslegesnek tartottam. A szabás rendben volt és Alexa alakja is elég jól ki lett emelve, a vékony derekára és a csípőjére is megfelelő hangsúly került, valamint sejtelmesen a vállát is megvillanthatta. Az pedig engem lepett meg a legjobban, hogy a fekete csizma milyen jól illett a ruhához. A megjelenését egy pár fekete Stuart Weitzman magassarkú bokacsizmával egészítette ki. Alexa haja leengedve maradt, amit a hátára omolva viselt, felül lelapítva és vizes hatással kiegészítve, ami nekem egyáltalán nem tetszett. A sminkje elég egyszerű lett, bár nem nézett ki rosszul, egy piros rúzsnak jobban örültem volna, ami feldobta volna az egész megjelenését; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és highlighter-t is használtak, míg az ajkaira nude színű rúzs került.
Jenna Coleman is megjelent a magazin partiján, ahova egy retró stílusú, nőies és nagyon elegáns outfitben érkezett. A 31 éves brit színésznő egy kétrészes The Vampire's Wife tervezést viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból, ami egy ezüst, lágy esésű és fodrokkal díszített estélyiből, valamint egy fekete, bársonyból elkészített kabátból állt össze. Talán még emlékeztek erre az ezüst ruhára, hiszen alig egy hónapja Dakota Johnson-on is láthattuk ugyanezt, bár ő egy rövidebb verziót viselt, ami nekem egyébként sokkal jobban tetszett, főleg a styling miatt. A kabát Jenna esetében felesleges volt és inkább csak elrontotta a végeredményt, úgy nézett ki, mintha egy kislány felvette volna az édesanyja ruháit a gardróbból és abban játszadozott volna a házban. De szerencsére készültek olyan képek is róla az esemény alatt, amikor a fekete kabátot nem viselte, úgy pedig imádtam a választását és a ruha tényleg fantasztikusan állt neki. Sajnos a kabát teljes mértéken eltakarta az alakját és mindent háttérbe szorított, viszont a belinkelt képen látszik, hogy a tervezés igazából szépen követte végig a színésznő kecses testét és a vékony derekára, valamint a csípőjére is elég nagy figyelmet szenteltek. Az ezüst színválasztást is imádtam, bár Jenna világos bőrét egy kicsit sápította, de ezen a kiegészítők és az erőteljesebb sminkje segített, aminek köszönhetően jól állt neki a végeredmény. A megjelenését egy pár Jimmy Choo magassarkúval, izgalmas Les Petit Joueurs táskával, valamint Solange ékszerekkel egészítette ki. A haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva, nagyobb és laza hullámokba beszárítva viselt. A sminkje egyszerű, de a megszokottnál sötétebb lett, amit imádtam; a szemeit sötétbarna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították és highlighter-t is használtak, végezetül az ajkaira egy gyönyörű piros rúzst vittek fel, ami feltette a pontot az i-re és a zöl fülbevalójával is gyönyörű összhangot alkotott, ami kifejezetten tetszett.