2017 Guggenheim International Gala2017.11.18. 21:24, Fanni
November 16-án, csütörtök este rendezték meg a 2017-es Guggenheim International Gálán, aminek a New Yorkban található Solomon R. Guggenheim Museum adott otthont.
Az eseményen Kate Mara is megjelent, aki egy igazán nőies és izgalmas, vidám ruhában érkezett a szürke szőnyegre, ahol mesésen nézett ki. A 34 éves színésznő egy kanárisárga, mélyen dekoltált és lágy esésű, a dekoltázsa alatt körbe apró fodros résszel díszített, custom made Christian Dior estélyit visel. Nos bár elég egyszerű volt ez a kicsit bohókásabb stílusú darab, ráadásul másoktól láthattunk már hasonló megjelenéseket, de a színésznőtől ez annyira távol állt, hogy sikerült meglepnie, de annyira, hogy azt nagyon nem is igazán lehet elmondanom. A színválasztás szívenütött, de csakis a jó értelemben; már emlegettem az oldalon és láthattátok is, hogy Kate főleg nude, fehér, piros és fekete árnyalatokat visel, idén kísérletezgetett más árnyalatú darabokkal is, de egyikkel sem tudott kiszabadulni, vagyis legalább távolabb merészkedni a komfortzónájából, egészen eddig. Ez a kanárisárga árnyalat (ami az év színe a hírességek körében a piros mellett) váratlan, izgalmas és gyönyörű volt, nagy szerencse, hogy a világosabb bőrszínével is megtalálta a közös hangot, valamint a sötétbarna hajával is. A szabásba sem tudok igazából belekötni, mivel nekem ez is kifejezetten tetszett; bár az igaz, hogy Kate-nek csak a vékony derekára, illetve a dekoltázsára került kisebb figyelem, de úgy gondolom, hogy ennyi számára pont elég volt, tetszett, hogy nem estek túlzásokba és most nem a kecses alakjára került a figyelem, hanem az a ruhán maradt. A megjelenését egy pár fehér Christian Dior magassarkú szandállal, fehér, szívvel díszített szintén Christian Dior clutch-csal és Dior Fine ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé. Egyedül a hosszú nyaklánctól szabadultam meg, ami kicsit zavart, de minden más a legnagyobb rendben volt. A színésznő haját egy oldalt elválasztott és elhelyezett, kicsit lazább, de rendezett kontyba készítették el. A sminkje egyszerű, de feltűnő lett; a szemeit fekete szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták, végezetül az ajkaira nude színű rúzst vittek fel.
Naomi Watts is a meghívottak között volt az idei gálán, ahol őt egy klasszikus, de mégis elég kacér és fiatalos tervezésben láthattuk. A 49 éves színésznő egy teljesen fekete, gallérral és rövid ujjakkal, valamint átlátszó részletekkel kiegészített, és elől színes mintázattal díszített Christian Dior midiruhát viselt a 2018-as tavaszi/nyári kollekcióból. Magára a ruhára nem tudom azt mondani, hogy nem tetszett volna, mert egyszerre volt nagyon elegáns, de mégis voltak benne nagyon játékos elemek, amelyek kifejezetten tetszettek és a végeredmény is sokkal jobban nézett ki. Viszont úgy éreztem, hogy a színésznő korához egyáltalán nem passzolt, bár erőltetettnek ettől függetlenül nem éreztem a választását, de jobban örültem volna, ha egy nőiesebb tervezésben láthattuk volna, ami hozzá és a stílusához is jobban illene. A szabással egyébként nem volt gond, ha az nézem, hogy tényleg előnyös volt Naomi számára, hiszen jól láthatóan a vékony dereka és a csípője is nagyon szépen ki lett hangsúlyozva, míg az átlátszó részekkel egy kis sejtelmességet is belevittek a megjelenésébe. A fekete színválasztás szerintem nyerő volt számára, mivel a világos bőrszínével gyönyörű kontrasztot alkottak. A sötét alapszín egyáltalán nem volt újdonság, viszont a szoknyarész kicsit fodrosabb megoldása, izgalmas és bájos volt, amivel feldobták az összhatást, valamint a felsőrészen elhelyezett mintával egy kis színt is bele tudtak vinni az egészbe. De még mindig kitartok a véleményem mellett, hogy egy fiatalabb hírességen jobban működhetett volna. Kiegészítőként egy pár fekete Christian Dior magassarkút, Dior Fine ékszereket és Christian Dior clutch-ot választott. Naomi haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva, lágy hullámokba besütve viselt. A sminkje egyszerű, de klasszikus lett; a szemeit fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát lágyan bronzosították és pirosították, míg az ajkaira piros rúzs került.
Kirsten Dunst is ellátogatott a partira, ahol őt egy nagyon sejtelmes, de kellőképpen elegáns és nőies ruhában láthattuk. A 35 éves színésznő egy teljesen fekete, sejtelmesen átlátszó Christian Dior ruhát viselt a 2018-as tavaszi/nyári kollekcióból, amit gallérral és fodrokkal egészítettek ki, valamint mellé egy fekete body-t párosítottak a visszafogottabb végeredmény érdekében. A kifutón nem teljesen így, hanem egy fekete-fehér, csíkokkal díszített body-val mutatták be, amit kifejezetten utáltam, viszont a változtatások után az outfit egy teljesen új kreációként tűnt fel ezen az esmeényen, aminek nagyon örülök, hiszen sokkal jobban nézett ki és tökéletes volt. Az egyetlen dolog, amit bánok az az, hogy Kirsten alakja az övrész használata ellenére sem lett tökéletesen kiemelve, amit sajnáltam ugyan, de ezt ellensúlyozni tudták a formás csípőjének a kihangsúlyozásával, valamint a sejtelmesen átlátszó részekkel, amelyek ez esetben elég egyedivé varázsolták a megjelenését. A ruhán elhelyezett fodrok és az anyagok remek 3D-s elemeket vittek bele az egészbe, ami fantasztikus volt és ezek mentették meg az unalmasságtól az outfitet. A fekete színválasztás is rendben volt, bár elég sokszor láthatjuk őt fekete árnyalatokban, de ezt más színben nem is nagyon lehetne elképzelni, plusz a világos bőrszínével gyönyörű kontrasztot alkotott. A megjelenését egy pár fekete, csipkés Christian Dior magassarkúval és Dior Fine ékszerekkel tette teljessé. A haját egy elől megemelt és alcsonyabban elhelyezett, elegáns kontyba készítették el. A sminkje természetes és visszafogott lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították, végül az ajkaira rózsaszín rúzst vittek fel.
|