Lea Michele x Yanina Couture2017.11.20. 13:38, Fanni
Lea Michele is ott volt még november 15-én, szerda este a HFPA és az InStyle közös partiján, aminek a los angelesi Catch LA adott otthont és itt mutatták be a 2018-as Miss Golden Globe személyét.
A 31 éves színésznő egy klasszikus, de nagyon kacér és fiatalos ruhában érkezett a fekete szőnyeges eseményre, ahol igazán csinos volt. Lea egy fekete, alul finoman áltátszó résszel, valamint magasított nyakrésszel és magasított vállrésszel kiegészített Yanina Couture kabátszerű miniruhát viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból, amit apró ezüst kristályokkal díszítettek fel. Mostanában egyre jobban kezdem megkedvelni a színésznő megjelenéseit, ami annak köszönhető, hogy már nem próbálkozik annyira kétségbeesetten és bár továbbra is kitart a szexibb szettek mellett, mégsem tűnik erőltetettnek, aminek nagyon örülök és szerintem már éppen itt volt az ideje a változásnak tőle, ami szerencsére a jó irányba fordult el, ráadásul úgy, hogy stylistot sem váltott. A fekete színválasztás elég egyszerű és biztonságos döntés volt és az elmúlt hónapokban elég sok sötét tervezésben láthattuk, de kivételesen ez most nem tudott zavarni, mivel a kreolos bőrszínével gyönyörű kontrasztot alkotott, valamint a kelenlegi évszakhoz is különösen jól passzolt, a végeredményt pedig a szoknya alján elhelyezett átlátszó tüll részlettel és az apró kirstályokkal kicsit izgalmasabbá tudták tenni, nem lett túl unalmas, mondjuk az igaz, hogy ennél izgalmasabb összeállításban is láthattuk már. A szabás elég különlegesre sikeredett, főleg ami a felső- és a vállrész kialakítását illeti; a szoknyarész lágy vonalai mellett igazán különleges látvány volt a felsőrész élesebb sziluettje, valamint a komor merevített és megemelt vállrész, amitől sokkal vagányabb lett az összhatás. Lea vékony dereka és a formás csípője is elég jól ki lett hangsúlyozva, viszont a hosszú lábaira került a legnagyobb hangsúly. Kiegészítőként egy pár fekete Gianvito Rossi magassarkút, fehér Jimmy Choo clutch-pt, valamint EF Collection és Savannah Stranger ékszereket választott.
Lea haját egy egyszerű, magasabban elhelyezett copfba készítették el. A sminkje most a megszokottaktól ellenkezőleg elég visszafogott és természetes lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, valamint highlighter-t is használtak, míg az ajkaira rózsaszín szájfény került.
|