Demi Lovato x Ester Abner2017.11.20. 20:33, Fanni
Demi Lovato november 19-én, vagyis tegnap este szintén hivatalos volt az idei American Music Awards-ra, aminek a Microsoft Theatre adott otthont Los Angelesben.
A 25 éves énekesnő egy nagyon kifinomult és elegáns, romantikusabb stílusú kreációban érkezett a díjátadóra, ahol mesésen nézett ki. Demi egy fekete-nude színekből összeálló, pánt nélküli és alakkövető, valamint uszállyal kiegészített Ester Abner estélyit viselt a 2018-as tavaszi/nyári kollekcióból. Az énekesnő megjelenéseit az utóbbi években kifejezetten utáltam, alig voltak olyan választásai, amelyeket nem találtam volna erőltetettnek, esetleg ízléstelennek, vagy éppen előnytelennek rajta, az utóbbi időben pedig annyira próbál Kim Kardashian-ra hasonlítani, mint még soha. Viszont (és itt jön a pozitívum) most sikerült meglepnie és végre sikerült egy olyan ruhát választania, amit egyáltalán nem vártam tőle. A végeredmény igazán nőies és finoman drámai volt, a sötét romantikus elemek pedig tökéletesen illettek Demi kicsit vagányabb, de dögös stílusához, amelyek ebben az outfitben remekül meg is jelentek és jól is működtek végül. Bár az kétségtelen, hogy ez a ruha erre az eseményre egy kicsit sok volt, de egyáltalán nem tudott érdekelni, mert hosszú hónapok óta tényleg most nézett ki a legjobban és végre előnyös darabban láthattuk, ami a formás alakja számára igazán kedvező volt. Az estélyi az énekesnő testét végig gyönyörűen követte, a vékony derekát és a csípőjét is fantasztikusan kihangsúlyozta, valamint a vállaira is elég nagy figyelmet szenteltek, de ami a legnagyobb örömöt váltotta ki belőlem, az az volt, hogy a dekoltázsát nem nyomták össze és polcolták fel, hanem csak visszafogottan emelték ki, szóval nem estek semmiféle túlzásokba. A színvilág ugyan nem lett a legnagyobb kedvencem, tudjátok, hogy hadilábon állok a fekete és a nude árnyalatok párosításával, és bár az alsó rész nem egyezett meg Demi bőrszínével, most nem is ez volt a lényeg, hanem pont az, hogy elüssön és kontrasztot alkosson vele, ami hibátalnul sikerült is, sőt most még a fekete alapszínnel is sikerült megtalálnia a legjobb összhangot, szóval nincs mibe belekötni. A megjelenését egy pár fekete Stuart Weitzman magassarkú szandállal és Gismondi ékszerekkel egészítette ki.
Demi haja leengedve maradt és továbbra is póthajat visel, amit a legszívesebben letépteptem volna, mert ebben a formában egyáltalán nem nézett ki jól és hihetetlenül ódivatú volt, így ez az egyetlen dolog, ami egyáltalán nem tetszett és tényleg bele tudok kötni. Egyébként középen elválasztva és természetes hullámokba besütve viselte, a vállára és a hátára omolva. A sminkje a megszokottak alapján elég feltűnő és drámai lett; a szemeit barna füstös sminkkel és műszempillával hangsúlyozták ki, az arcát kontúrozták, végül az ajkaira barna matt rúzst vittek fel.
|