Annabelle Wallis x Stella McCartney2017.12.09. 17:52, Fanni
Annabelle Wallis is ott volt még december 3-án, vasárnap este a 2017-es London Evening Standard Theatre Awards-on, aminek a Theatre Royal adott otthont Londonban.
A 33 éves brit színésznő erre az alkalomra egy nagyon elegáns és romantikus stílusú, valamint elég sejtelmes ruhát választott, amiben gyönyörűen festett. Annabelle egy fekete, finoman átlátszó, csipke részletekkel díszített, valamint mélyen dekoltált és lágy esésű Stella McCartney estélyit viselt, amit kifejezetten az ő számára terveztek erre az alkalomra. Nem mondom, hogy a brit tervező kollekciói a kedvenceim közé tartoznának, sőt sokkal jobban szeretem, ha custom made kreációkat csinálnak, hiszen azok sokkal jobban sikerülnek és szerencsére ez alkalommal is ez a helyzet állt elő. Azt nem tudom kijelenteni, hogy a színésznő összes idei megjelenésével elégedett lettem volna, viszont nem voltak kifejezetten rossz választásai sem, de erre most azt kell mondanom, hogy gyönyörű volt és nagyon tetszett a kicsit gótikusabb, de mégis modern és nőies végeredménye, ami istenien állt neki. A szabást sikerült tökéletesen eltalálniuk, mivel Annabelle kecses alakja remekül ki lett emelve, így a vékony derekára és a formás csípőjére is nagy figyelmet tudtak szentelni, valamint a dekoltázsára is elég jól felhívták a figyelmünket. Aztán a szoknyarész finom átlátszóságáról sem szabad megfeledkeznünk; mivel nem villantott meg semmi olyat magából, aminek semmi keresnivalója nem lett volna a vörös szőnyegen, így a végeredmény tetszett, sőt ez esetben még örültem is ennek a kis sejtelmes lábvillantásnak, ami nagyon jót tett a megjelenésének és sokkal dögösebb lett tőle az egész. A fekete színválasztás bár biztonságos volt, de azt el kell ismernünk, hogy más színben nem igazán lehetne ezt a kreációt elképzelni és a sötét árnyalat Annabelle bőrszínével, valamint a hajával is remekül kiegészítődött, plusz a csipkével sikerült egy kicsit feldobniuk az összhatást, sokkal előkelőbb és izgalmasabb lett. A megjelenését egy pár fekete Charlotte Olympia magassarkú szandállal és Chanel Fine ékszerekkel egészítette ki. A haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva, lágy, a régi Hollywood-ot megidéző hullámokba besütve viselte. A sminkje szintén klasszikus, de mutatós volt; a szemeit barna szemhéjpúderrel és műszempillával emelték ki, az arcát bronzosították, valamint highlighter-t is használtak, végezetül az ajkaira élénk piros rúzs került, ami a ruhájával isteni kontrasztot alkotott.
Annabelle másnap, vagyis december 4-én megjelent a 2017-es British Fashion Awards-on, amit a Royal Albert Hallban rendeztek meg, szintén Londonban.
A színésznő ez alkalommal egy elég izgalmas és feltűnő, nőies stílusú kreációban volt látható a vörös szőnyegen, ahol most is nagyon csinos volt. Annabelle egy élénk piros, bővebb szabású, félpántos megoldással és fodrokkal kiegészített Stella McCartney midiruhát viselt a 2018-as tavaszi/nyári kollekcióból. A kifutón nem teljesen ebben a formában mutatták be, hiszen ott konkrétan úgy nézett ki, mintha a modellre egy hatalmas zsákot adtak volna, mivel ott nem övvel kiegészítve mutatták be a tervezést. Egyébként nagyon örültem, hogy a színésznő számára ezen változtattak, hiszen egyáltalán nem lett volna előnyös számára, az alakja teljesen elveszne az eredeti ruhában és sokkal szélesebbnek is tűnne benne. Így pedig, ebben a formában Annabelle vékony dereka és a csípője is elég jól ki lett hangsúlyozva, valamint sejtelmesen a vállát is meg tudta villantani, amitől egy kicsit kacérabb lett a végeredmény. Bár az összhatás sokkal jobb lett, mint amilyen eredetileg volt, de az anyaghasználatra azt kell mondanom, hogy elég olcsó volt, mintha papírzacskóból készítették volna el, illetve több helyen is összegyűrűdött, ami számomra nagyon zavaró volt. Egy lágyabb esésű anyagból elkészítve sokkal jobb összhatást érhettek volna el, ami még akkor is sokkal jobban tetszett volna, ha a jelenlegi évszaknak nem felelne meg egyáltalán. A színvilágba nem tudok belekötni, tetszett, hogy most egy élénkebb, nagyon izgalmas piros árnyalatot választott, ami tényleg feltűnő volt, valamint Annabelle bőrszínével és a szőke hajával is remek összhangot alkotott, a felsőrészen elhelyezett fodrok pedig egy kicsit feldobták a megjelenését. Kiegészítőként egy pár arany Casadei magassarkú szandált, valamint Stephen Webster ékszereket választott. A haját egy oldalt elválasztott, egyszerű, de elegáns és alacsonyan lehelyezett kontyba készítették el. A sminkje friss és üde lett; a szemeit arany szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és ismét használtak highligheter-t is, míg az ajkaira nude színű matt rúzst vittek fel.
|