Olga Kurylenko x Balmain2017.12.20. 17:11, Fanni
Olga Kurylenko szintén megjelent a 2017-es British Independent Film Awards-on, amit az Old Billingsgate-ben rendeztek meg Londonban még december 10-én, vasárnap este.
A 38 éves színésznő egy nagyon izgalmas és vagány, de mégis elegáns tervezést választott erre az alkalomra, amiben nagyszerűen nézett ki. Olga egy fekete-fehér, átlátszó, valamint hálós és bőr részletekkel kiegészített, finoman alakkövető és tollakkal díszített Balmain estélyit viselt a 2018-as tavaszi/nyári kollekcióból. A francia divatházat nem sorolnám a legnagyobb kedvenceim közé, főleg azóta, hogy a Kardashian-Jenner klán olyan sokszor viseli a kreációjukat és úgy érzem, hogy a jelenlegi kreatív igazgató teljesen az ő ízlésükre alakította át a márkát, ami meg is látszik a kollekciókon. Viszont ez a ruha kifejezetten tetszett, bár ennek ahhoz is köze volt, hogy ki viselte. Olga-n a végeredmény egyáltalán nem hatott erőltetettnek vagy olcsónak, kifejezetten ízléses tudott maradni és nagyon csinos volt, aminek hála eladhatóvá tudta tenni az egészet. A szabás fantasztikus volt és tényleg tökélezesen követte a formás alakját, így a vékony derekára és a csípőjére is elegendő figyelmet helyeztek, míg az áltátszó részleteknek köszönhetően a kacérabb elemek is megjelenhettek a végeredményben. A hálós/kötött díszítés és az anyagok keverése is tökéletes volt, tetszettek a felhasznált textúrák, amelyek együtt hihetetlenül izgalmasak voltak, illetve nekem különösen tetszettek a rojtos elemek, amitől az összhatás játékosabb lett. A színvilág klasszikus és monokróm stílusú volt, a fekete-fehér párossal nehezen lehet mellényúlni és szerencsére nem csak egymással mutattak nagyon jól, de a színésznő világosabb bőrszínével is nagyszerűen kiegészítették egymást. Egyébként Olga nagyon távol merészkedett a megszokott kis komfortzónájától, hiszen az esetek legnagyobb részében kifinomult és nagyon nőies tervezésekben láthatjuk, főleg az Elie Saab divatháztól, de ezúttal sikerült meglepnie a váratlan választásával, ráadásul jól is állt neki minden. Kiegészítőként egy pár fekete Giuseppe Zanotti magassarkú szandált és Swarovski ékszereket választott.
Olga haját egy középen elválasztott és alacsonyan elhelyezett kontyba készítették el, elől pedig néhány hullámos tincset is szabadon hagytak. A sminkje igazán természetes és friss let; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták és pirosítót is használtak, míg az ajkaira barackszínű rúzst vittek fel.
|