Best of 2017 - Best Newcomer2017.12.23. 12:06, Fanni
Újból itt lennék egy "Best of 2017" bejegyzéssel (bocsánat a két napos kihagyásért, de beteg lettem és semmi kedvem és erőm nem volt ehhez, még most sincs nagyon), ez alkalommal a "Best Newcomer"-ről olvashattok, vagyis a "legjobb újoncról", aki nem más, mint Ana de Armas. A 29 éves kubai színésznő főleg a spanyol piacon lett ismert, az első szerepét 2006-ban kapta, de egészen 2016-ig várnia kellett arra, hogy Amerikában is betörjön, viszont szélesebb körben csak idén, a 'Blade Runner 2049' által lett ismert, amiben Ryan Gosling és Harrison Ford mellett szerepelhetett. De igazából most nem is ez a lényeg, hiszen itt a megjelenéseiről fogok beszélni nektek egy kicsit bővebben. Hogy miért éppen őt választottam? Nehéz kérdés; rajta kívül igazából más nagyon nem is jutott az eszembe, persze ott volt még Millie Bobby Brown is. Viszont neki egy teljesen más "címet" szántam, bár ezt is neki adhattam volna, de úgy éreztem, hogy Ana is megérdemli, hogy megemlítsem, mert egy igazán sikeres évet tudhat maga mögött.
Ha a vörös szőnyeges választásairól kellene valami rosszat mondanom, akkor ahhoz tényleg meg kell erőltetnem magamat, mert igazából nem nagyon tudott csalódásokat okozni. Persze volt egy, de tényleg csak egy összeállítása, ami tényleg nagyon nem tetszett, ez egy Oscar de la Renta darab volt, viszont minden más rendben volt. Lehet, hogy nem mindegyik volt tökéletes, de az összeset eladhatóvá tudta tenni. Persze ehhez a teljesítményhez egy remek stylistnak, Micaela Erlanger-nek is köze van, aki még olyan sztárok megjelenéseiért felelős, mint Meryl Streep, vagy Diane Kruger és Lupita Nyong'o. Aminek egyébként a legjobban örülök a fiatal színésznő választásaival kapcsolatban az az, hogy még nem láthattuk átlátszó ruhában, ami csak hab a tortán és remélem, hogy a jövőben sem szeretné kipróbálni ezt a trendet, mondjuk, ha megmarad az ízlésesség határán és nem esik túlzásokba, akkor nem bánnám.
Ana-nak egyébként nincs szerződése egyik divatházzal sem, így nem ragadt le egyetlen egy designer-nél, ami fantasztikus, bár valószínű, hogy a jövőben ez meg fog változni, de bízok benne, hogy nem fogja így sem mellőzni a többi márkát sem. Ahogy már emlegettem a 'Blade Runner 2049' által lett idén széles körben is ismert és természetesen a film promóciós körútja alatt is sok helyen megjelent; az első ilyen esemény a CinemaCon volt, ahol egy kicsit sportosabb stílusú, laza, de mégis nőies Proenza Schouler midiruhában láthattuk, majd a ComicCon-on egy zöld-pink színkombinációjú Reem Acra jumpsuit-ban csodálhattuk meg, ami szintén remek választás volt tőle. De a megjelenései alatt kétszer is láthattuk Chanel, Miu Miu, Giambattista Valli Couture, még egy Proenza Schouler és Mary Katrantzou tervezésekben is. Amivel a leginkább be tudta magát vésni az emlékezetembe az az alkalom volt, amikor ő is behódolt a kedvenc trendemnek, vagyis a "ruha+nadrág" kombinációnak, amivel egyből le tudott venni a lábamról, ami egyébként ez Osman kreáció volt és ez lett az első bejegyzés is róla az oldalon. Az idei év alatt egyébként ezek mellett még láthattunk rajta Ralph & Russo Couture, Monique Lhuillier, Bottega Veneta, Elie Saab Couture, Christian Dior, még több Oscar de la Renta, H&M x Erdem és Cushine et Ochs ruhákat is, amelyek egytől-egyig fantasztikusak voltak és tényleg remekül álltak neki.
Jövőre csak egy filmje fog előreláthatólag a mozikba kerülni, amiben Rosamund Pike mellett szerepelhet többek között, szóval remélhetőleg akkor is remek összeállításokat láthatunk majd tőle. Illetve én abban is reménykedek, hogy 2018-ban több partira és egyéb eseményre, valamint díjátadóra fogják meghívni, hogy még több szép ruhát láthassunk tőle. Ha az eddigi megjelenéseinek a stílusait vesszük szemügyre, akkor észrevehetjük, hogy még nem igazán találta meg a saját stílusát; sokszor láthattuk már romantikusabb, modernebb, szexi, sportos és játékos darabban is, viszont eddig mindegyik hasonló nagyon jól állt neki, nincs mire panaszkodni. A színeket tekintve azt vehetjük észere, hogy elég bátor, szeret kísérletezgetni, ahogy a mintáknak és a csillogó díszítésnek sem mond nemet. Legyen szó estélyiről, nadrágkosztümről, midi-vagy miniruháról, esetleg jumpsuit-ról, már tényleg mindent láthattunk rajta, de azért remélem, hogy 2018-ra is tartogat számunkra egy-két nagyszerű megjelenést.
|