Zoe Kazan x Valentino2018.01.21. 16:39, Fanni
Zoe Kazan is ellátogatott a 2018-as Critics' Choice Awards-ra, amit január 11-én, csütörtök délután rendeztek meg a santa monicai Baker Hangar-ban.
A 'The Big Sick' 34 éves színésznő egy tőle megszokottan nagyon nőies és romantikus stílusú kreációban lépett a kék szőnyegre, ahol mesésen nézett ki. Zoe egy fehér, finoman átlátszó és sárga csipke részletekkel kiegészített, valamint lágy esésű és tüllből elkészített Valentino estélyit viselt a 2018-as tavaszi/nyári kollekcióból, amit színes pöttyökkel és fekete virágmintákkal díszítettek fel. A színésznőtől már megszokhattuk ezeket az elegáns, kicsit vintage stílusú és nagyon nőies darabokat, szint az ismertetőjegyévé váltak és egyáltalán nem bánom, amikor ehhez hasonlóan bohókás kreációkban láthatjuk, viszont remekül állnak neki. A kifutón nem teljesen ebben a formában, hanem teljesen átlátszó darabként mutatták be, de szerencsére ezen a színésznő számára változtattak, így sokkal visszafogottabb lett, illetve előkelőbb, szóval az eseményen is megállta a helyét. Az egyetlen dolog, ami nem igazán tetszett a hosszú ujjak alján elhelyezett citromsárga csipkés részlet volt, ami teljesen elütött az estélyi visszafogott és letisztult, fehér alapszínétől. Hiába díszítették fel még apró színes pöttyökkel, így sem éreztem azt, hogy megfelelő lenne a díszítés és nagyon zavaró volt. Ennek ellenére viszont imádtam a végeredményt és telitalálat volt számára. Zoe alakja megfelelően ki lett emelve, főleg a vékony derekára és a csípőjére került a hangsúly, míg az átlátszó részleteknek köszönhetően egy kis kacérságot és sejtelmességet is bele tudtak vinni az összhatásba. De a legjobban még így is a szoknya, nagyon kellemes és lágy esése tetszett, ami mozgás közben működött a legjobban. Meglepő módon egy fehér alapszín mellett döntött, ami bár nem áll túl távol tőle, de az esetek legnagyobb részében mégis élénk darabokban láthatjuk. Egyébként ez a minimalista árnyalat a világos bőrszínével is remekül működött együtt, viszont a fekete, aprólékosan kidolgozott virágmintáknak, illetve a színes pöttyöknek volt köszönhető, hogy a végeredmény kicsit izgalmasabb és színesebb lett. A megjelenését egy pár Christian Louboutin magassarkúval, pink-arany Chanel clutch-csal és Irene Neuwirth ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Zoe haját egy középen elválasztott, a 20-as éveket megidéző kontyba készítették el. A sminkje a megszokottak szerint nagyon egyszerű, de mutatós volt; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát finoman bronzosították és pirosították, míg az ajkaira bordó rúzst vittek fel.
|