Anna Kendrick x Balmain & La Perla2018.02.04. 14:28, Fanni
Anna Kendrick is ott volt a 2018-as Grammy díjátadón, amit még január 28-án, vasárnap este rendeztek meg a new yorki Madison Square Garden-ben.
A 32 éves színésznő egy egyszerű, de nagyszerű és kacér, kicsit férfiasabb stílusú összeállításban érkezett a gálára, ahol remekül nézett ki. Anna egy kétrészes, fekete-fehér, apró kockás mintázattal díszített Balmain nadrágkosztümöt viselt a 2018-as elő-őszi kollekcióból, ami mellé egy fekete, csipkés La Perla body-t párosított. Talán első látásra úgy tűnhet, hogy a színésznő elég alulöltözött volt a többiekhez képest, hiszen itt általában estélyiben láthatjuk a női jelenlévőket, viszont tetszett a bátorsága és nagyon friss volt egy nőt nadrágos szettben látni. Sőt ha azt nézzük, hogy ő csak díjátadként volt jelen, nem jelölték és nem is igazán a zeneiparban dolgozik, így számára teljesen elfogadható volt ez az egész outfit, amit imádtam és az egyik kedvencem volt az eseményről. Kifejezetten tetszett a fekete, csipkés body, ami a kosztüm mellé nagyszerű választás volt, a végeredmény is sokkal szexibb és nőiesebb lett ezáltal, szóval az előnyére vált és kellő önbizalommal viselte az egészet. A szabás is rendben volt, a nadrág Anna vékony derekát és a csípőjét is remekül kiemelte, amin a rövid blézer is sokat segített, illetve a dekoltázsára is finoman felhívták a figyelmünket. A színvilág klasszikus, monokróm stílusú volt, a fekete-fehér árnyalatok egymással és a színésznő világos bőrszínével is remek összhangot alkottak, míg a mintázat izgalmasabbá tette az összhatást. A megjelenését egy pár rózsaszín Casadei magassarkúval és Ara Vartanian ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Anna haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és laza hullámokba besütve viselt. A sminkje elég feltűnő és sötét lett; a szemeit sötétbarna és arany füstös sminkkel, valamint szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és highlighter-t is vittek fel rá, míg az ajkaira barackszínű rúzs került.
|