Lorde x Valentino2018.02.04. 19:06, Fanni
Lorde is megjelent a 2018-as Grammy Awards-on, amit január 28-án, vasárnap este rendeztek meg a new yorki Madison Square Garden-ben.
A 21 éves énekesnő bár a vörös szőnyeges bevonulást kihagyta, de a közönség soraiban sikerült megmutatnia a romantikus stílusú és elegáns ruháját, amiben nagyon csinos volt. Lorde egy élénk piros, finoman dekoltált és két apró kivágással és lágy fodrokkal díszített Valentino estélyit viselt a 2018-as tavaszi/nyári kollekcióból. Maga a tervezés gyönyörű volt, tényleg nem lehet belekötni, viszont voltak kisebb hibái és ezeket muszáj megemlítenem, mert az egyik miatt nem lett túl előnyös a fiatal tehetség számára. A szabás sajnos nem az alakja számára lett kialakítva, a magasított derékrész miatt úgy nézett ki benne Lorde, mint egy jóllakott napközis. Éppen, hogy csak a dekoltázsa alatt már el is kezdett bővülni a szoknyarész, ami nem nézett ki túl jó. Az alakja is elveszett benne, a derekára és a csípőjére sem került megfelelő hangsúly, amit tényleg nagyon sajnáltam. Annak viszont örültem, hogy a lookbook-ban bemutatott darabhoz képest ez egy kicsit sem volt átlátszó, mint az, szóval ezért jár a plusz pont és a szoknyán elhelyezett fodrok is tetszettek, de kevesebbet is elhelyezhettek volna rajta, mert inkább a ruha viselte az énekesnőt, mint fordítva. A másik gond a dekoltázsrész kialakítása volt, ami sajnos elég szűkös lett és lelapította a melleit. A színválasztásra viszont nem tudok panaszkodni, Lorde-nak az élénk piros árnyalatok fantasztikusan állnak és ezt ismét sikerült bemutatnia, amivel sikerült boldoggá tennie és a világos bőrszínével, valamint a barna hajával is remek összhangot alkotott. A megjelenését egy pár Chloe Gosselin magassarkúval, Jimmy Choo clutch-csal és Kwiat ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Lorde haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és a természetes, göndör formájában viselte a hátára omolva. A sminkje elég egyszerű, de mutatós lett; a szemeit szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták és pirosították is, végezetül az ajkaira feltűnő piros rúzst vittek fel.
|