Blake Lively x Brandon Maxwell2018.03.19. 19:11, Fanni
Blake Lively is hivatalos volt március 13-án, még kedd este Lorraine Schwartz új ékszer kollekciójának a bemutatójára, aminek a hollywoodi Delilah étterem adott otthont.
A 30 éves színésznő egy egyszerű, de annál szexibb ruhában érkezett a fekete szőnyeges partira, ahol fantasztikusan nézett ki. Blake egy fekete, finoman dekoltált és alakkövető, valamint spagettipántokkal kiegészített Brandon Maxwell midiruhát viselt a 2018-as tavaszi/nyári kollekcióból. A színésznő nagyon tudja, hogy egy kis fekete ruhával nagyon nehéz mellélőni és szerencsére sikerült olyan végeredményt elérnie, amit el is várok tőle, egyszóval csodásan festett a maga egyszerűségével is. A szabásba lehetetlen lenne hibát találnunk, mivel Blake formás alakját nagyon szépen követte végig, aminek köszönhetően a vékony dereka és a csípője is gyönyörűen ki lett emelve, illetve sejtelmesen a vállaira és a dekoltázsára is felhívták a figyelmünket, de anélkül, hogy túlzásokba esett volna. A színésznőt már egy ideje nem igazán láthattuk nagyobb eseményen, így boldog voltam a visszatérése láttán, annak pedig még jobban örültem, hogy egy ilyen csinos szett mellett tette le a voksát, ráadásul mindezt úgy, hogy még mindig nem dolgozik együtt stylisttal, ami már nagyon kevés hírességről mondható el. A színválasztás most inkább a biztonságosabb volt, jól láthatóan egy sötét, fekete árnyalat mellett döntött, ami egyébként az enyhén napbarnított bőrszínével és a mézszőke hajával is remek kontrasztot alkotott, a kiegészítőkkel viszont sikerült egy kis izgalmat és csillogást belecsempésznie a megjelenésébe, így az nem lett unalmas. Kiegészítőként egy pár fekete-ezüst Christian Louboutin magassarkút és természetesen Lorraine Schwartz ékszereket, illetve egy fekete Stella McCartney clutch-ot választott.
Blake haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva viselt a hátára és a vállára omolva, mindezt laza göndör fürtökbe beszárítva. A sminkje szintén friss és üde lett; a szemeit barna és arany szemhéjpúderrel, illetve szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és highlighter-t is vittek fel rá, míg az ajkaira nude színű rúzs került.
|