Rachel Bloom x Christian Siriano2018.03.25. 11:56, Fanni
Rachel Bloom is hivatalos volt még március 4-én, vasárnap este a Vanity Fair magazin 2018-as Oscar partijára, amit a Beverly Hillsben található Wallis Annenberg Center for Performing Arts-ban rendeztek meg.
A 'Crazy Ex-Girlfriend' 30 éves színésznője egy elég egyszerű, de mégis előkelő ruhát választott ki a stylistjával erre az alkalomra. Rachel egy sötétkék, bársonyból elkészített, finoman alakkövető és pánt nélküli Christian Siriano estélyit viselt, amit oldalt finoman felslicceltek és kifejezetten az ő számára terveztek. Azt nem mondanám, hogy minden megjelenését szeretni szoktam az színésznőnek, a legemlékezetesebb és a legnagyobb kedvencem még mindig az a zöld, szintén Christian Siriano estélyi, amiben 2016-ban megnyerte a Golden Globe díját, azt pedig még mindig nem sikerült felülmúlnia. Annak ellenére, hogy kifejezetten az ő számára tervezték ezt a darabot is, egyáltalán nem látszik ez rajta. A szabás kicsit sem volt előnyös Rachel formás alakja számára, sem a dereka, sem pedig a csípője nem lett normálisan kiemelve, sőt a két testrésze teljesen egybefolyt és úgy nézett ki, mintha téglalap alakú teste lenne. Bár a felsőrész éles kialakítása tetszett, hiszen modernebbé tette a végeredményt, de sajnos a színésznő felsőteste ez miatt elég szélesnek tűnt. Az egyetlen dolog, ami tetszett a ruhát illetően az az volt, hogy oldalt a szoknyarészt kicsit felvágták, így sejtelmesen megvillanthatta a lábát. A színválasztás volt az egyetlen, amit tényleg nagyon tetszett és gyönyörű volt, a világos bőrszínével ez a remek kék árnyalat mesés összhangot alkotott, tényleg szépen kiegészítették egymást és a végeredmény még elegánsabb lett, hála a bársony anyaghasználatnak. A megjelenését egy pár fekete Tory Burch magassarkúval, ezüst Tyler Ellis clutch-csal és APM Monaco ékszerekkel egészítette ki.
Rachel haját egy laza, alacsonyan elhelyezett kontyba fogták össze, oldalt pedig több hullámos tincs is szabadon maradt. A sminkje elég egyszerű, de mutatós lett; a szemeit ezüst szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, de highlighter-t is használtak, míg az ajkaira barackszínű rúzst vittek fel.
|