Elizabeth Debicki x Bottega Veneta & Erdem2018.03.31. 13:01, Fanni
Elizabeth Debicki még március 11-én, vasárnap délután megjelent a 'Peter Rabbit' londoni premierjén, amit a Vue West End-en rendeztek meg.
A film 27 éves színésznője egy retró stílusú, nőies és klasszikus ruhában érkezett a vetítésre, ahol remekül nézett ki. Elizabeth egy kétrészes, fehér alapszínű, kék, fekete, szürke és barna mintázattal díszített Bottega Veneta tervezést viselt a 2018-as elő-őszi kollekcióból, ami egy finoman alakkövető midiruhából, illetve egy hozzá passzoló kabátkából állt össze. A színésznő már elég sokszor lenyűgözött a megjelenéseivel, amelyek mindig nagyon kifinomultak és elegánsak, ami most sem volt másképpen, bár egy fokkal lazább volt a megszokottól, aminek kifejezetten örültem. Elméletben a kreáció nem igazán nyerte el a tetszésemet, mert öregesnek ítéltem meg az egészet és még mindig azt tudom csak mondani, hogy a kabáttól jó lett volna megszabadulnia, hogy a megjelenése jobban passzoljon a korához, de összességében a jelenlétével és a magabiztosságával mégis sikerült meggyőznie arról, hogy jól áll neki és csinos is volt benne. Az egész nagyon vagány és kicsit kacár volt, szóval nem igazán tudok semmibe sem belekötni, mert működött és eladhatóvá tudta tenni, még akkor is, ha sok minden nem tetszett a ruhával kapcsolatban. A szabás ugan rendben volt, bár a kabát eltakarta az egészet, pedig Elizabeth alakját a midiruha végig szépen követte, de legalább sikerült a hosszú és formás lábait megvillantania, ami így számomra elegendő is volt ez alkalommal. A fehér alapszíntől először megijedtem, mert a színésznőnek nagyon világos, szinte hófehér a bőrszíne, így könnyen rosszul is állhatott volna neki, még jobban sápíhatta volna a bőrét, de hála a sötétebb mintázatnak sikerült egy kis kontrasztot és színt is belevinniük az egészbe, ami így sokkal jobb és egyben izgalmasabb is lett. A megjelenését egy pár világosszürke Stuart Weitzman magassarkúval és EF Collection ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé. Elizabeth haját egy elől kicsit megemelt, de alacsonyan elhelyezett kontyba készítették el. A sminkje viszont sokkal sötétebb lett, ami nekem személy szerint nagyon tetszett; a szemeit kék, szürke és fekete füstös sminkkel, valamint szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították, míg az ajkaira rózsaszín rúzst vittek fel.
Elizabeth pár nappal később, pontosabban március 17-én, szombat délután ellátogatott a 'Peter Rabbit' ausztrál premierjére is, amit Sydney-ben rendeztek meg.
Az ausztrál színésznő erre az alkalomra egy sokkal nőiesebb és játékosabb, nyárias ruhát választott, amiben mesésen festett. Elizabeth egy világosabb citromsárga, finoman alakkövető és sötétebb virágmintázattal díszített, illetve gallérral kiegészített Erdem midiruhát viselt a 2018-as tavaszi/nyári kollekcióból. Ha ezt az előző megjelenéséhez kellene hasonlítanom, akkor 200%, hogy ezt hoznám ki a győztesnek, mert az egész tökéletes volt úgy, ahogy van. Bár egy dolgon változtattam volna, mert nem igazán tetszett, hogy a ruha alsó része nem egyezett meg a felsőrész hosszával, így a térde alatt finoman átlátszó volt az egész, amin a helyükben változtattam volna, hogy a végeredmény még kifinomultabb legyen, de szerencsére ennél nagyobb probléma nem volt vele. A szabás egyszerű, de nagyszerű volt, jól láthatóan végig tökéletesen követte Elizabeth kecses alakját, de a pasztell lila övnek köszönhetően a derekára még nagyobb hangsúly került, de a formás csípőjéről sem feledkeztek meg, ami szintén remekül ki lett emelve, plusz még a lábait is sikerült sejtelmesen megvillantania. A sárga árnyalatot elég nehéz viselni, így meglepődve láttam, hogy pont ő, egy ennyire világos bőr- és hajszínű személy döntött mellette, mert könnyen sápíthatta volna ez is, de a legnagyobb meglepetésemre istenien állt neki az egész, a virágmintákkal egy kis kontrasztot, valamint izgalmat és még több színt sikerült belevinniük az összhatásba, a lila övvel pedig feltették a pontot az i-re, tökéletes befejezése volt a megjelenésének. A cipőválasztás viszont elég randomnak tűnt számomra, hiszen sötét, fekete színben pompázott és bár a ruhán is találhatunk sok hasonló árnyalatot a mintázat miatt, így megértem, hogy miért ezt választották, de én személy szerint a helyükben egy az öv színéhez hasonló, pasztell lila magassarkú szandált adtam volna Elizabeth-re, ami sokkal jobban nézett volna ki. Kiegészítőként egy pár fekete Christian Louboutin magassarkút választott, ékszereket viszont nem viselt. A haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és kicsit lelapítva viselt, egyenes formában. A sminkje is elég visszafogott lett; a szemeit fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították, végül az ajkaira rózsaszín rúzs került.
|