Amal Clooney x Stella McCartney2018.05.19. 20:05, Fanni
Amal Clooney és George Clooney is hivatalos volt Meghan Markle és Harry herceg esküvőjére, amit ma kora délután, vagyis május 19-én rendeztek meg a Szent György Kápolnában, Winsdsorban.
A 39 éves ügyvédnő egy nagyon elegáns és kifinomult, nőies darabban érkezett az eseményre, ahol mesésen nézett ki. Amal egy mustársárga, aszimmetrikus szabású és finoman dekoltált Stella McCartney midiruhát viselt, amit kifejezetten az ő számára terveztek erre az alkalomra. A vendégek közül nekem az ő megjelenése volt az egyik, ha nem a legnagyobb kedvencem, mivel tökéletes volt az egész tetőtől-talpig, tényleg nem tudok belekötni semmibe. A szabáson látszik, hogy custom made darabról van szó, mivel Amal kecses alakját gyönyörűen kihangsúlyozta, a vékony derekára és a csípőjére is elég nagy figyelem került, illetve sejtelmesen a lábait is megvillantotta. Örültem, hogy nem fogta vissza magát és egy tényleg izgalmas, de az alkalomnak megfelelő és előkelő ruhában láthattuk, ami az előírt protokollnak is hibátlanul megfelelt. A felsőrész kialakítása kifejezetten tetszett, főleg a húzott vállrész kialakítása, illetve az, hogy nem volt az egész ruha teljesen zárt, hanem volt rajta egy kis nyitott rész is, így frissebb maradt a végeredmény. A képeken is látszik, hogy nagyon jól érezte magát a kreációban és hatalmas magabiztosággal viselte az egészet, bár azt azért megjegyezném, hogy mozgás közben sokkal jobban nézett ki, a hátul elhelyezett rövid uszályszerű rész mesésen lebegett utána, de sajnos ez a nem látszik most. A színválasztás is isteni volt, egy nagyon friss és izgalmas sárga árnyalat mellett döntött, ami a kreolos bőrszínével, illetve a sötétbarna hajával is nagyszerű összhangot alkotott, illetve remekül megidézte a tavaszi évszakot is. A styling is tökéletes lett, az arany kiegészítők csodásan illettek a tervezéshez, valamint a színéhez. A megjelenését egy pár arany Aquazzara magassarkúval, arany Edie Parker clutch-csal, valamint sárga Stephen Jones kalappal és Neil Lane ékszerekkel tette teljessé.
Amal haja leengedve maradt, amit lágy hullámokba besütve viselt. A sminkje a klasszikus formában készült el; a szemeit fekete szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosítoták és bronzosították, végül az ajkaira téglaszínű rúzs került.
|