Claire Danes x Valentino2018.06.21. 16:13, Fanni
Claire Danes szintén jelen volt az idei Tony Awards-on, amit még június 10-én, vasárnap este rendeztek meg a new yorki Radio City Music Hall-ban.
A 39 éves várandós színésznő egy nagyon elegáns, de mégis játékos és kacér kreációt választott erre az alkalomra, amiben a 60-as éveket idézte meg bennem. Claire egy arany alapszínű, lágy esésű és fodrokkal, valamint fekete flitterekkel díszített Valentino estélyit viselt a 2018-as elő-őszi kollekcióból. A színésznő megjelenéseivel nem igazán vagyok kibékülve az elmúlt egy-két hónapban, egyikkel sem sikerült igazán elvarázsolnia, bár voltak jobb választásai, de tudom, hogy ezeknél sokkal jobbra és többre is képes. A mostani megjelenésével nem is az volt a probléma, hogy a választása előnytelen lett volna, egyszerűen maga a ruha volt ronda és ódivatú, valamint öreges számára. A tervezés sziluettje is rendben volt, végig tökéletesen követte Claire alakját, amibe lehetetlen lenne belekötni, hiszen a vékony derekára és a csípőjére is nagy figyelem került, illetve a kerekedő pocakját is kihangsúlyozták benne, ami szintén rendben volt, viszont a fodroktól mindenképpen megszabadultam volna, főleg a szoknyarészen helyet kapottaktól, melyek elég zavaróak voltak és igazából semmit nem tettek hozzá a végeredményhez. Az outfitjének a játékossága és a kacérsága nagyon tetszett, de még ennek ellenére sem tetszett a megjelenése, mert nem tudott megfelelően érvényesülni és nem tudta eladhatóvá tenni számomra. A színvilágról egyből a 90-es évek jutott az eszembe, az arany alapszín kifejezetten tetszett, a barnított bőrszínével és a szőke hajával is remek összhangot alkotott, viszont a fekete mintázat már kevésbé tetszett, mert távolról nézve leopárdmintázatnak tűnt, ami egyáltalán nem tartozik a kedvenceim közé és kicsit olcsóvá tették a megjelenését. Kiegészítőként egy pár fekete Jimmy Choo magassarkút, valamint EF Collection ékszereket választott.
Claire haját egy oldalt elválasztott, laza, de elegáns és alacsonyan elhelyezett kontyba fogták össze. A sminkje egyszerű, de drámai lett; a szemeit fekete szemceruzával és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, végezetül az ajkaira nude színű matt rúzst vittek fel.
|