Sylvia Hoeks x Ermanno Scervino2018.07.02. 11:33, Fanni
Sylvia Hoeks is jelen volt a Bvlgari vacsorapartiján, amit még június 28-án, csütörtök este rendeztek meg Olaszország fővárosában, Rómában.
A 35 éves holland színésznő egy nagyon előkelő, drámai és elegáns ruhában érkezett a partira, ahol mesésen nézett ki. Sylvia egy lila alapszínű, fodrokkal díszített, lágy esésű és aszimmetrikus szabású Ermanno Scervino estélyit viselt a 2018-as őszi/téli kollekcióból. A tervezés egyszerűen fantasztikusan nézett ki, bár a stylinggal voltak kisebb gondok, viszont még így is nagyon tetszett a végeredmény, mert az egészet sikerült eladhatóvá tennie. A színésznő inkább a vagányabb megjelenéseiről híres, szóval nagyon örültem, hogy egy kicsit sikerült kilépnie a komfortzónájából és egy tőle szokatlanul romantikus vonalat követő darabban láthattuk, ami egyébként nagyon jól passzolt hozzá, így sok mindenbe nem lehet belekötni. A szabással inkább a klasszikusabb vonalat követték, de hala az ezüst öv használatának Sylvia vékony dereka és a formás csípője is remekül ki lett hangsúlyozva, de a vállait is sikerült sejtelmeseb megvillantania. Annak egyébként nagyon örültem, hogy a ruha egyáltalán nem volt átlátszó, mert az sokat rontott volna az összhatáson, enélkül is volt benne egy kis kacérság, de inkább a kifinomultság vezérelte az egész megjelenését, ami nagyon tetszett. A színválasztás volt az egészben a legnagyobb kedvencem, bár nem igazán szeretem a lila árnyalatokat, de ez most nagyon tetszett és Sylvia világos bőrszínével és a szőke hajával is nagyszerű összhangot alkotott, míg a a lágy fodrokkal sikerült még izgalmasabbá és kicsit mozgalmasabbá tenniük az egészet. Mondjuk azt el kell ismernünk, hogy a ruhán elég sok minden történt, így visszafogottabb ékszerekre lett volna szüksége, mert az egyik elterelte a másikról a figyelmet és csak külön-külön figyelhetjük meg az estélyit és az ékszereket, pedig az egész összeállítást egyben kellene figyelembe vennünk. A megjelenését egy pár fekete Jimmy Choo magassarkúval, valamint Bulgari ékszerekkel tette teljessé.
Slyvia haját egy középen elválasztott, laza és alacsonyan elhelyezett kontyba fogták össze, elől pedig több tincset is szabadon hagytak. A sminkje elég egyszerű, de mégis mutatós lett; a szemeit fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították és highligher-t is használtak, míg az ajkaira rózsaszín rúzs került.
|