Suki Waterhouse x Moschino2018.07.28. 15:17, Fanni
Suki Waterhouse július 19-én, múlt csütörtök délután hivatalos volt a Variety magazin kitelepült stúdiójába a 2018-as San Diego-i Comic Con legelső napján, ahol az 'Assassination Nation'-t népszerűsítette.
A film 26 éves brit színésznője egy nagyon laza és hétköznapi, de mégis vagány outfitben lépett a fotósok elé, amiben nagyon kacéran festett. Suki egy fehér Hanes x Karla crop top-ot viselt, ami mellé egy színes, magasított derekú és egyenes szabású Moschino farmernadrágot párosított, ami egy vintage darab volt a 90-es évekből. A fiatal színésznőtől már megszokhattuk az ehhez hasonló, kicsit fiús, de mégis sejtelmes megjelenéseket, így nem tudott ezzel a választásával olyan nagy meglepetést okozni és bár nem volt a kedvencem az eseményről, illetve tőle sem, de mégis azt kell mondanom, hogy eladhatóvá tudta tenni a végeredményt és előnyös volt számára az egész szerencsére. Olyan sok mindent nem mutatott meg magából, de egyértelmű, hogy a legnagyobb figyelem a vékony derekára, valamint a lapos hasára került, ami mellett még a csípőjét hangsúlyozták ki, de semmivel nem estek túlzásokba, mondjuk azért egy melltartóra szüksége lett volna (látható okok miatt), viszont másba nem tudok belekötni. A nadrág volt a szettnek a csúcspontja, a szíve és a lelke, ami tényleg figyelemfelkeltő és színes lett, így a fehér kiegészítők és az egyszerű felső is tökéletes párosítás volt ez mellé. A színek szépen keveredtek egymással, a nadrágban is jelen voltak a fehér árnyalatok, így a két rész nem ütött el egymástól, hanem remek összhangba kerültek, plusz az árnyalatok Suki napbarnított bőrszínével is szép összhangba kerültek. Az izgalmat pedig az arany ékszerekkel és a mintázattal tudták még inkább fokozni. A megjelenését egy pár fehér Naked Wolfe platformos tornacipővel, illetve Alighieri ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Suki haja szabadon maradt, amit lágy hullámokba besütve viselt, oldalt elválasztva. A sminkje a megszokottak alapján készült el; a szemeit barna és egy kis arany szemhéjpúderrel, illetve szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, végezetül az ajkaira barackszínű rúzs került.
|