Mila Kunis x Valentino2018.08.07. 11:53, Fanni
Mila Kunis még július 25-én, szerda késő délután hivatalos volt a 'The Spy Who Dumped Me' los angelesi világpremierjére, aminek a Fox Village Theatre adott otthont.
A film 34 éves színésznője egy igazán könnyed, elegáns és előkelő, finoman drámai kreációban lépett a fotósok és a rajongók elé a fekete szőnyegre, ahol nagyszerűen nézett ki. Mila egy élénk piros, pánt nélküli és mélyen dekoltált, valamint hosszú uszállyal kiegészített, lágy esésű Valentino estélyit viselt a 2018-as elő-őszi kollekcióból, aminek az alsó fele átlátszó volt. A színésznőnek sikerült teljes mértékben meglepnie ezzel a színes választásával, hiszen sokkal gyakrabban láthatjuk sötét, fekete kreációkban, mint élénk darabokban, így nagyon örültem ennek az összeállításnak, ami remekül állt neki, bár azért voltak kisebb-nagyobb hibák a végeredményt illetően, viszont maga az összhatás rendben volt és eladhatóvá tudta tenni az egészet. Azt mondjuk el kell ismernem, hogy az átlátszó részletet nagyon feleslegesnek tartottam, nem is igazán tetszett és kicsit olcsónak tűnt tőle az a rész, szóval ezen mindenképpen alakítottam volna, valamint a dekoltázsrészen is. A felsőrész nagyobb volt rá, mint kellett volna, lógott rajta, ami jól látható volt, és szinte bármelyik pillanatban lecsússzanhatott volna róla és nem is igazán tetszett egyébként. Viszont a szoknyarész könnyedsége, valamint a lágy uszály is nagyon tetszett, igazából ezek mentették meg a kreációt a teljes kudarctól. Nem mondanám, hogy a legnagyobb kedvencem lett volna tőle ez az outfit, viszont ennél rosszabb is volt már rajta és összességében megállta a helyét a premieren is. Mila alakjára jól láthatóan nem került olyan nagy figyelem, a dereka és a csípője sem lett megfelelően kihangsúlyozva benne, viszont nagy figyelem került a vállaira és a dekoltázsára is, illetve a lábait is sikerült megvillantania, amitől még kacérabb lett a megjelenése. A piros alapszín volt az egészben a kedvencem, ami csodásan nézett ki, mesés összhangot alkotott a színésznő világos bőrszínével, valamint a sötét hajával is. A megjelenését egy pár piros Jimmy Choo magassarkú szandállal, illetve Effy ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Mila haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva, vizes hatással kiegészítve és laza hullámokba besütve viselt. A sminkje drámai és sötét lett; a szemeit fekete és sötétbarna füstös sminkkel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították és kontúrozták, míg az ajkaira nude színű matt rúzs került.
|