Michelle Dockery x Carolina Herrera2018.09.20. 10:08, Fanni
Michelle Dockery szintén ellátogatott a 2018-as Emmy Awards-ra, amit szeptember 17-én, hétfő délután rendeztek meg a Microsoft Theatre-ben, Los Angelesben.
A 36 éves brit színésznő egy mesébe illő, nagyon bájos és egyben elegáns, romantikus stílusú kreáció mellett döntött ez alkalommal, amiben csodásan nézett ki. Michelle egy világoskék alapszínű, lágy esésű és tüllből elkészített, valamint pánt nélküli Carolina Herrera estélyit viselt a 2019-es Resort kollekcióból, amit elől barackszínű 3D-s virágokkal díszítettek fel. Nem fogok hazudni, inkább bevallom, hogy nem Michelle lett volna az első választásom ehhez a ruhához, sokkal inkább Kiernan Shipka-t, vagy Elle Fanning-ot tudtam volna elképzelni benne, viszont kellemes meglepetést sikerült a színésznőnek okoznia, amikor megálttam ebben a darabban a díjátadón, hiszen mesésen festett benne és annak ellenére, hogy maga az estélyi elég friss és üde, fiatalos volt ő is eladhatóvá tudta tenni, sőt tökéletesen állt neki a végeredmény. A szabás a maga egyszerűségével gyönyörű volt, Michelle kecses dereka hibátlanul ki lett hangsúlyozva a ruhában, de kisebb figyelem a csípőjére is került, ráadásul a vállait is sikeresen meg tudta villantani, amitől egy kicsit kacérabb lett az összhatás. A szoknyarész volt az egészben az egyik legjobb részlet, szerencsére a színésznő ki is használta a tüll könnyedsége által kapott lehetőségeket, ami mozgás közben még csodásabb volt, úgy festett benne, mint egy modern kori hercegnő, ami kifejezetten jól passzolt a stílusához. A világoskék színválasztás is rendben volt, sőt több, mint rendben, mivel a világos bőrszínével és a barna hajával is remek összhangot alkotott, amit a barackszínű virágokkal sikerült még izgalmasabbá tenni, a két szín pedig egymást is szépen kiegészítették, így a romantikus elemek is sikeresen megjelentek az outfitjében, amivel szintén a legjobban öltözöttek közé tartozik a díjátadóról. Kiegészítőként egy pár Sophia Webster magassarkú szandált, valamint Harry Winston ékszereket választott.
Michelle haja leengedve maradt, amit beszárítva viselt és nem csak a ruhával, hanem ezzel is sikerült meglepnie, mert nem túl gyakran viseli így a haját, pedig nagyon jól áll neki és még inkább a kislányos, romantikus vonalat tudta hozni ezzel a fazonnal. A sminkje kifejezetten egyszerű, de mutatós lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították és highligher-t is használtak, míg az ajkaira narancssárga rúzs került.
|