2018.09.27. 20:15, Fanni
Lili Reinhart még augusztus 28-án, kedd este hivatalos volt a Variety magazin 2018-as Power of Young Hollywood partijára, aminek a Sunset Tower Hotel adott otthont Nyugat Hollywoodban.
A 'Riverdale' fiatal tehetsége erre az alkalomra egy nagyon nőies és kifinomult, elegáns ruhát választott ki a stylistja segítségével, amiben gyönyörűen festett. Lili egy sötétkék, lágy esésű és pánt nélküli, fekete tüll részlettel és bársony masnival díszített H&M estélyit viselt. Nem igazán mondanám azt, hogy ez a legmegfelelőbb márka egy vörös szőnyeges megjelenéshez, de a színésznőnek sikerült meggyőznie ennek az ellenkezőjéről, aminek nagyon örültem. Egyébként a Met Gálára is a svéd fast fashion márka készítette el Lili custom made estélyijét, ami kifejezetten drámaira és emlékezetesre sikeredett, de még így sem mondanám azt, hogy ilyen sűrűn kellene viselnie ezeket a ruhákat a nagy események során (mondjuk itt érthető volt, hiszen ők szponzorálták partit, ahol Lili díjat is kapott). Maga a ruha eléggé klasszikus stílusú volt, igazából semmi újdonságot nem tudott ezzel bemutatni számunkra, de ennek ellenére is nagyon tetszett a végeredmény, ami főleg a sötét színeknek és az előkelő vonalainak volt köszönhető. A szabás visszafogott volt, de a színésznő vékony dereka és a csípője is remekül ki lett hangsúlyozva benne, illetve a vállait is sikerült megvillantania, amitől kicsit kacérabb lett az összhatás. Nekem személy szerint a legjobban a szoknyarész tetszett, amit átlátszó, fekete tüll anyaggal egészítették ki, amitől nem csak légiesebb, de izgalmasabb is lett ez a részlet. A másik kedvencem a színválasztás volt, hiszen ez a gyönyörű kék árnyalat mesésen nézett ki, valamint Lili világos bőrszínéhez és a szőke hajához is tökéletesen passzolt, mellé pedig tökéletes választásnak bizonyultak a minimalista és egyszerű fekete kiegészítői, melyekkel képtelenség volt hibázni. A megjelenését egy pár fekete Jimmy Choo magassarkúval, szintén fekete H&M táskával és Sara Weinstock ékszerekkel tette teljessé.
Lili haja leengedve maradt, amit középen elválasztva és laza hullámokba besütve viselt a hátára omolva. A sminkje most elég feltűnő és sötét lett; a szemeit fekete és sötétkék füstös sminkkel, illetve szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták és pirosították végül az ajkaira barackszínű szájfényt vittek fel.
Lili Reinhart is ott volt a 'Galveston' premierjén, amit szeptember 23-án, vasárnap este rendeztek meg a 2018-as Los Angelesi Filmfesztivál alatt Culver City-ben található Archlight Cinema-ban.
A film 22 éves színésznője egy igazán sikkes és modern, letisztult szettben lépett a vörös szőnyegre, ami nagyon tetszett tőle. Lili egy hófehér, háromrészes Victoria Bekcham nadrágkosztümöt viselt a 2019-es tavaszi/nyári kollekcióból, ami egy finoman szűkített fazonú, hosszú blézerből, egy hozzá passzoló bővebb szárú és magasított derekú nadrágból, valamint egy egyszerű crop topból állt össze. A fiatal színésznőt nem mondanám hatalmas stílusikonnak, vagy stíluskövetőnek, a tavalyi évben egy kezemen össze tudom számolni, hogy pontosan hány outfitje tetszett, de mivel idén stylistot váltott egyre többször kapom magamat azon, hogy tetszik, amit visel és ez most is pontosan így volt. A végeredmény nagyon egyszerű, de annál kacérabb és modernebb volt, amit imádtam az egészben és jól látszik, hogy nagyon előnyös volt a színésznő számára is az egész. Mondjuk az igaz, hogy a vékony dereka és a csípője nem lett a blézer miatt 100%-osan kiemelve, de nem kell ez miatt szomorkodnunk, hiszen ez helyett sikerült sejtelmesen megvillantania a lapos hasát, ami tökéletesen elegendő volt ahhoz, hogy ne legyen túl felnőttes és komor a megjelenése, hanem a korához is nagyon jól passzolt. A szatén anyghasználat merész választás volt, de örömmel láttam, hogy néhány kisebb gyűrődéssel sikerült a premierre való utazást megúsznia, amiért piros pont jár neki, de azért a nadrág aljára legközelebb egy kicsit jobban kellene legközelebb figyelnie, ha nem szeretne egyáltalán gyűrődéseket rajta. A fehér színválasztás nagyon egyszerű, már-már angyali volt főleg a világos bőrszíne és a szőke haja mellett, viszont nekem nagyon tetszett az összhang közöttük. A fekete kiegészítők pedig remek kontrasztot alkottak az egész outfitjével. A megjelenése mellé egy pár fekete Jimmy Choo magassarkút, szintén fekete Roger Vivier clutch-ot és Ariel Gordon ékszereket választott.
Lili haja szabadon maradt, amit oldalt elválasztva és lágy hullámokba besütve viselt a hátára és a jobb vállára omolva. A sminkje nagyon friss és egyszerű lett; a szemeit világosbarna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal hangsúlyozták ki, az arcát bronzosították és pirosították, míg az ajkaira korallszínű szájfény került.