Instagram Style: Kim Kardashian x Jeremy Scott2018.09.29. 22:00, Fanni
Kim Kardashian-ról szeptember 27-én, vagyis csütörtök este új paparazzi képek készültek Los Angelesben, amikor megérkezett a Delilah étterembe.
A 37 éves reality sztár úgy néz ki, hogy "kinőtte" a minimalista, letisztult korszakát és átváltott Cardi B-be, hiszen egy elég merész és vagány outfitben láthattuk, amiről muszáj írnom. Kim egy fehér alapszín Jeremy Scott ballonkabátot viselt a 2001-es őszi/téli kollekcióból, amit rengeteg 1 dolláros bankjegyet ábrázoló mintázattal díszítettek fel. Nos életemben nem gondoltam volna, hogy ehhez hasonló, vagy éppen pontosan ilyen ruhát láthatok majd valakin, de úgy tűnik, hogy ez a pillanat is elérkezett. Sőt, ha tippelnem kellett volna, akkor azt mondanám, hogy Nicki Minaj-on, vagy a már emlegetett Cardi B-n tudtam volna elképzelni, de semmiképpen sem a reality sztáron. Nem mintha nem szokhattuk volna meg tőle korábban az ízléstelen és erőltetett ruhákat, de ezzel még önmagán is túltett. Botrányosnak mondanám a választását, és nem az miatt, hogy bármint is megmutatott volna magából, hiszen jól láthatóan a ruha szinte mindent eltakart a testéből, szóval nem ezzel volt a gond, hanem annak az üzenetével volt. A szabás az egyetlen, amibe tényleg lehetetlen lenne belekötni, mert ez tényleg jól sikerült és Kim alakja számára is előnyös lett, szerencsére a vékony dereka és a formás csípője is szépen ki lett hangsúlyozva benne, azt sajnálom, hogy a csizma miatt nem villantotta meg normálisan a lábait, mert így elég monoton és egyhangú lett a végeredmény, ráadásul teljesen zárt, ami engem nagyon zavart. Úgy éreztem, hogy a sztár nem kapott levegőhöz (bár nyilván nem így volt, de szerintem értitek, hogy mire gondolok). A színvilág úgy, ahogy rendben volt, Kim sötétebb bőrszínéhez ezek is jól passzoltak, de a mintázat már számomra túl sok, ízléstelen és giccses volt, amin a hasonló témájú és stílusú styling sem tudott segíteni, sőt még inkább rontott ezen (főleg a csizma, aminek a kukában lenne a helye, nem pedig a ruha mellett), hiszen ez mellé inkább minimalista és tényleg egyszerű kiegészítők passzoltak volna, mondjuk egy egyszerű fekete magassarkú szandál és clutch, valamint egy pár apró fülbevaló. Maga a tervezés a lookbook-ban és a modellen nem nézett ki annó olyan rosszul, de a való életben senkinek nem kellett volna felvennie, mert egyszerűen nem működik, esetleg egy divatmagazinban, vagy egy videóklipben jól megállta volna a helyét, de ez itt nem sikerült. Úgy érzem, hogy ez már a sokadik outfit Kim-től ebben az évben, ami pályázhat a "WDOTY" címre. A megjelenését egy pár szintén dollármintás Jeremy Scott magassarkú csizmával és arany Judith Leiber clutch-csal egészítette ki.
Kim haját egy magasan elhelyezett és nagyon szoros copfba fogták össze, ami egyébként rendben volt. A sminkje is kifejezetten tetszett; a szemeit sötétbarna füstös sminkkel és műszempillával hangsúlyozták ki, az arcát kontúrozták és highligher-t is használtak, végül az ajkaira nude színű matt rúzs került.
|