Emily Ratajkowski x Roberto Cavalli2018.10.02. 10:34, Fanni
Emily Ratajkowski még szeptember 23-én, vasárnap este megjelent a 2018-as Green Carpet Fashion Awards-on, amit Milánóban rendeztek meg a divathét alatt a La Scala-ban.
A 27 éves modellből lett színésznő egy tőle megszokottan elég bevállalós, a fantáziánkra nem túl sokat hagyó, dögös outfitben érkezett a zöld szőnyeges bevonulásra. Emily egy kétrészes, kanárisárga alapszínű Roberto Cavalli együttest viselt a 2019-es tavaszi/nyári kollekcióból, ami egy rövid, aszimmetrikus szabású kabától és egy hozzá passzoló, extra rövid miniszoknyából állt össze. Azt nem mondanám, hogy a kifutón bemutatott, eredeti tervezés ízlésesebb lett volna, de a minimalista stílusával egy fokkal jobban nézett ki és úgy gondolom, hogy az jobban is állt volna a színésznőnek, nem lett volna ennyire erőltetett a megjelenésének a végeredménye (igaz ezt már megszokhattuk volna tőle). A szabás egyértelműen elég vagány volt, főleg ami a szoknya hosszúságát és a kabát aszimmetrikus szabását illeti, bár Emily-nek a derekára nem került nagy figyelem, viszont a csípője elég jól ki lett emelve benne, de a legnagyobb hangsúly egyértelműen a hosszú lábaira, illetve a lapos hasára került, valamint a dekoltázsát is sikerült sejtelmesen megvillantania. Őszintén mondom, hogy a színválasztás volt az egyetlen, ami tényleg tetszett és jól állt a színésznőnek, mivel ez a gyönyörű kanárisárga árnyalat tökéletes volt, a barnított bőrszínével pedig isteni összhangot alkotott, akárcsak a sötétbarna hajával, a minimalista kiegészítők pedig nagyszerű választásnak bizonyultak a ruha mellé. El kell ismerni, hogy ez Emily-nek a stílusa, szeret figyelmfelkeltő lett és az alakját sem fél megmutatni, de azért remélem, hogy legközelebb egy kicsit több ruhát láthatunk majd rajta, mert nem igazán passzolt ez a vonal az eseményhez. A megjelenését egy pár fehér Jacquemus magassarkú szandált, illetve szintén Jacquemus ékszereket választott.
Emily haját egy középen elválasztott, magasan elhelyezett, de laza kontyba készítették el, elől pedig több tincs is szabadon maradt. A sminkje elég egyszerű, de nagyszerű lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és highligher-t is használtak, míg az ajkaira nude színű rúzs került.
|