Normani Kordei x Carolina Herrera2018.10.14. 15:32, Fanni
Normani Kordei szintén jelen volt a 2018-as American Music Awards-on, amit még október 9-én, kedd este rendeztek meg a Los Angelesben található Microsoft Theatre-ben.
A 22 éves énekesnő egy tőle szokatlanul eléggé visszafogott és egyszerű, ugyanakkor nagyon elegáns összeállításban érkezett a fekete szőnyeges díjátadóra, ahol mesésen nézett ki. Normani egy élénk kék alapszínű, finoman dekoltált és lágyan alakkövető Carolina Herrera estélyit viselt a 2018-as őszi/téli kollekcióból, amit egy könnyed uszállyal egészítettek ki. Be kell vallanom, hogy korábban nem igazán tetszettek a fiatal tehetség megjelenései, mert elég gyakran láthattuk ízléstelen és túlságosan is szexi, figyelemfelkeltő darabokban, így most sikerült meglepnie a visszafogottságával, de azt kell mondanom, hogy ez a kifinomultabb vonal sokkal jobban áll neki és tagadhatatlan, hogy jól is érezte magát benne. A ruhával egy kicsit a 2000-es évek divatját sikerült megidéznie bennem, de ezzel szerintem semmi gond nem volt, egy klasszikus és időtálló kreáció mellett tette le a voksát, amivel nehezen lehetett mellélőni és szerencsére előnyös is volt számára. Normani formás alakját végig tökéletesen követte, ennek köszönhetően pedig a vékony derekára és a csípőjére is elég nagy figyelem került, ugyanakkor kacéran sikerült a vállait is megvillantania, így egy kis sejtelmességet is bele tudtak csempészni a végeredménybe, míg az uszállyal a finom drámaiság is megjelent, így nem lehet mire panaszkodni. Viszont a színválasztás volt a csúcspont, mivel ez a gyönyörű, élénk kék árnyalat mesés összhangot alkotott a sötét bőrszínével és a fekete hajával is, a minimalista stylinggal pedig feltették a pontot az i-re, az egyik kedvencem volt az idei eseményről és az énekesnő valaha látott legjobb outfitje. A megjelenését egy pár ezüst Giuseppe Zanotti magassarkú szandállal, valamint Piaget ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Normani haja leengedve maradt, amit hátrafésülve, és lágyan beszárítva viselt, a hátára omolva. A sminkje a megszokottak szerint készült el; a szemeit fekete füstös sminkkel és műszempillával hangsúlyozták ki, az arcát kontúrozták és pirosították, végezetül az ajkaira nude színű rúzst és szájfényt vittek fel.
|