Jenna Coleman x Emilia Wickstead & Miu Miu2018.10.27. 19:27, Fanni
Jenna Coleman még október 15-én, hétfő este megjelent a 2018-as MIPCOM Fesztivál nyitó gáláján, amit Cannes-ban rendeztek meg a Festival des Cannes-ban.
A 32 éves brit színésznő egy nagyon elegáns és egyben nőies, retró stílusú összeállítás mellett döntött ez alkalommal, amiben igazán bájosan festett. Jenna egy citromsárga, finoman dekoltált és fehér gallérokkal kiegészített, lágy esésű Emilia Wickstead ruhát viselt a 2018-as őszi/téli kollekcióból. A színésznő megjelenéseit az elmúlt években sikerült nagyon megszeretnem, a választása most is nagyszerű volt, bár az eseményhez nem igazán passzolt. Egy fotózáson, vagy sajtókonferencián sokkal jobban megállta volna a helyét, mint ezen a gálán, ahol a többi jelenlévőhöz képest erősen alul öltözött volt, amit nagyon sajnáltam. A helyében megtartottam volna egy nyári, délután szabadtéri partira ezt a kreációt, ahol tökélesen működött volna. A szabásba egyébként nem lehet belekötni, mert ez előnyös volt számára, a sziluett remekül kihangsúlyozta Jenna vékony derekára és a formás csípőjét is, illetve a dekoltázsát is kiemelték, amitől egy kicsit kacérabb és frissebb lett a végeredmény, de anélkül, hogy túlzásokba esett volna. Az egyetlen apróság, ami nem igazán tetszett az a gallérrész volt, ami kicsit izgalmasabbá és különlegesebbé tette ugyan a ruháját, de elég ódivatúnak tartottam. A színvilág volt a csúcspont számomra, ez a gyönyörű citormsárga árnyalat mesésen nézett ki már önmagában is, viszont a színésznő barnított bőrszínével és a sötétbarna hajával még szebb összhangot alkotott, az összhatást pedig a piros cipőjével és a fehér-fekete részletekkel sikerült még előkelőbbé és színesebbé varázsolniuk. A megjelenését egy pár piros Rupert Sanderson magassarkú szandállal és APM Monaco ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé. Jenna haját egy oldalt elválasztott, egyszerű és alacsonyan elhelyezett kontyba készítették el. A sminkje klasszikus stílusú volt; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították és highligher-t is használtak, míg az ajkaira bordó rúzs került.
Jenna másnap délután, vagyis október 16-én ellátogatott a 'The Cry' sorozat photocall-jára, amit szintén a 2018-as MIPCOM Fesztivál alatt rendeztek meg Cannes-ban.
A sorozat színésznője erre az alkalomra egy kicsit vagányabb, de tőle megszokottan mégis elegáns szettet választott, amiben remekül nézett ki. Jenna egy kétrészes Miu Miu tervezést viselt a 2018-as őszi/téli kollekcióból, ami egy világoskék, rövid ujjú ingből, valamint egy fekete, magasított derekú bőr midiszoknyából állt össze. A színésznő tényleg nem tud hibázni és bár az előző outfitje is nagyon tetszett a gallért kivéve, de azt kell mondanom, hogy ezzel a kicsit vadabb vonallal jobban meg tudott fogni, mivel végre egy kicsit maga mögött hagyta a nagyon nőies, romantikus stílust, tényleg tetszett, hogy végre egy kicsit kilépett a komfortzónájából. A szabásba lehetetlen lenne belekötni, mert annak ellenére, hogy az ing egy kicsit bővebb szabású volt, de mivel betűrték a szoknyába, így Jenna vékony dereka ismét tökéletesen ki lett hangsúlyozva és a derekára is került egy kis figyelem, ami nagyon tetszett. Bár a színvilág láthatóan nem lett annyira izgalmas és élénk, mint az előző szettje, viszont ez a kicsit visszafogottabb színválasztás is rendben volt, a biztonságos vonala ellenére is. A fekete a világoskék árnyalattal kiegészítve gyönyörű összhanba került, akárcsak a színésznő világos bőrszínével és a hajával. A pontot az i-re az egyszerű, de mégis nagyszerű stylinggal tették fel, amitől egy kicsit fiatalosabb lett a végeredmény. Kiegészítőként egy pár fekete Christian Louboutin magassarkút választott, ékszereket viszont nem viselt. Jenna haja leengedve maradt, amit középen elválasztva és egyenesre vasalva viselt. A sminkje egy kicsit sötétebb lett, mint amit megszokhattunk tőle, ami nekem tetszett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították és bronzosították, végezetül az ajkaira bordó matt rúzst vittek fel.
|