Ariana Grande x Christian Siriano2018.12.14. 19:55, Fanni
Ariana Grande december 6-án, csütörtök este hivatalos volt a Billboard magazin 2018-as Women in Music eseményére, amit New Yorkban rendeztek meg a Pier 36-ban.
A 26 éves énekesnő egy tőle megszokottan nagyon kacér és játékos, fiatalos darabban lépett a pink szőnyegre, ahol nagyon bájosan festett. Ariana egy pasztell lila, pánt nélküli és drámai fodrokkal díszített Christian Siriano miniruhát viselt a 2019-es elő-őszi kollekcióból, amit hagymaszabású szoknyarésszel tettek teljessé. Az énekesnőnek túl sok újdonságot ezzel a kreációval nem tudott igazából bemutatni, mert a tőle megszokott, nagyon aranyos és fiatalos vonalat követte, amit egyébként nagyon sajnáltam, mert szerettem volna tőle valami mást és újat látni. Annak ellenére, hogy a szakma egyik legjobb stylistjával dolgozik együtt, ezt az ő megjelenésein mégsem látom, csak nagyon ritkán, nem értem, hogy miért ragaszkodik ennyire Ariana ezekhez a túlságosan is bájos, habos-babos, kislányos kreációkhoz, pedig már közelebb van a 30-hoz, mint a 20-hoz, vagy a tizes éveihez, így jó lenne, ha a korának megfelelően kezdene el végre öltözködni. Néha persze ez is összejön neki, de erre nem sok alkalom volt eddig szerintem mostanában. Azt nem mondom, hogy új stylistra lenne szüksége, mert a jelenlegi is érti a dolgát, hiszen ő dolgozik együtt Zendaya-val is, viszont a fiatal énekesnőnek sürgősen szükséges lenne egy stílusváltás, ami mellett meg is kellene maradnia. Illetve azt is figyelembe kellene vennie, illetve venniük, mert ebben Law Roach is saras, hogy Ariana nagyon alacsony, így nem viselhet mindenféle ruhát, ha túl sok anyagot használnak fel hozzá, akkor könnyen eltűnhet az alakja benne, bár ezt most megúszta, de még így is sokkal alacsonyabbnak tűnt benne, a szoknya hosszúsága sem tetszett. A ruha felsőrészébe egyébként nem tudok belekötni, egyszerű és könnyen viselhető volt, ez a pánt nélküli fazon szinte mindenkinek jól tud állni, és az énekesnő vékony derekát is nagyon szépen kihangsúlyozta, plusz a vállaira is nagy figyelem került. Viszont a fodros, drámai szoknyarész számomra már túl sok volt, és nem csak azért mert a korához nem illett, hanem azért is, mert túl sok anyagot használtak fel hozzá, ami nem volt előnyös számára. Kicsit csalódott voltam, amin a styling sem segített, mert a combcsizmákat is naponta viseli. A színválasztás az egyetlen, amibe tényleg nem tudok belekötni, mert ez a pasztell árnyalat kifejezetten jól nézett ki és szerencsére Ariana sötétebb bőrszínével, valamint a barna hajával is megtalálta a közös összhangot. A megjelenését egy pár pasztell lila Le Silla magassarkú csizmával, valamint Le Vian és Yvan Tufenkjian ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Ariana haját is a megszokottak szerint készítették el, pedig reménykedtem benne, hogy mellőzni fogja a magasan elhelyezett, szoros copfot, illetve a póthajat és végre láthatjuk a rövid haját, de ez nem jött össze. A sminkje is olyan volt, mint máskor; a szemeit barna szemhéjpúderrel, fekete tusvonallal és műszempillával emelték ki, az arcát kontúrozták és highligher-t is használtak, végül az ajkaira nude színű matt rúzst vittek fel.
|