Tessa Thompson x Chanel Couture2019.05.10. 21:31, Fanni
Tessa Thompson idén is ott volt a Met Gálán, amit még május 6-án, vagyis hétfő este rendeztek meg New Yorkban, aminek a Metropolitan Museum of Art adott otthont, a téma pedig a "camp" stílus volt.
A 35 éves színésznő egy nagyon vagány és egyedi, a dominákat megidéző, vad szettben tette tiszteletét az eseményen, amitől a szám is tátva maradt. Tessa egy pasztell rózsaszín alapszínű, fűzővel, magasított nyakrésszel és pufi ujjakkal kiegészített, gyűrött Chanel Couture koktélruhát viselt a 2016-os őszi/téli kollekcióból, amit fekete bőr kesztyűvel egészítettek ki. Egyáltalán nem gondoltam volna, hogy a színésznő ilyen irányba fog elmozdulni az idei gálán, de azt kell mondanom, hogy nagyon tetszett és örültem, hogy mert valami újdonságot és mást mutatni, mint amit megszokhattunk tőle. Bár a megjelenéseit eddig is jellemezte a különlegesség és az egyediség, így örültem, hogy ennek nem intett búcsút, de ezzel most még engem is sikerült meglepnie. Nem tudom, hogy miért, de nekem elsőre az ugrott be, hogy Lady Gaga lehetett a referencia és inspiráció a készülődés során, a témát pedig az eltúlzott és mesterkélt kiegészítőknek köszönhetően sikerült megjeleníteni, a ruha pedig erős túlzás volt, valamint ízléstelen, így szerintem még jobb lett az egész. A ruha bár nem tetszett, de mégis sikerült a magáévá tennie Tessa-nak, aki megfelelően viselte, ráadásul az alakja számára előnyös is volt. A színésznő vékony dereka és a formás csípője is fantasztikusan ki lett hangsúlyozva benne, azt pedig nem bántam, hogy nem emelték ki a lábait, vagy a dekoltázsát, mert most nem ez volt a lényeg. A pasztell rózssaszín alapszín a fekete részletekkel és a kiegészítőkkel együtt remekül működött egymás mellett, úgy gondolom, hogy ez alkalommal előnyös volt a két árnyalat közötti hatalmas kontraszt, ráadásul a színek Tessa sötétebb bőrszínével és a fekete hajával is mesésen mutatott, a csillogó részletek sem hiányoztak nekem, örültem, hogy valaki nemet mondott ezekre a díszítőelemekre. Ez helyett a színésznő inkább az szexisebb, kicsit S&M-es irányba kalandozott el. A megjelenését egy pár fekete, hatalmas sarkakkal és platformokkal kiegészített Giuseppe Zanotti magassarkú csizmával, valamint ostorral és földig érő lófarokkal egészítette ki és tette teljessé.
Tessa haját egy szoros és magasan elhelyezett copfba készítették el, amit latexszerű anyaggal vontak be és egészen a földig leért. A sminkje ennél egyszerűbb, de mutatós lett; a szemeit fekete és barna, enyhén füstös sminkkel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát erősen bronzosították és pirosították, míg az ajkaira rózsaszín rúzst vittek fel.
|