Catherine, Duchess of Cambridge x Elie Saab2019.06.23. 18:19, Fanni
Katalin hercegné is jelen volt a 2019-es Royal Ascot eseménysorozaton, amit június 18-án, kedd délután rendeztek meg az Ascotban található Ascot Racecourseban.
A 37 éves hercegné egy nagyon kifinomult és nőies, romantikus stílusú outfit mellett döntött ez alkalommal, amiben mesésen nézett ki. Katalin egy világoskék, tüllből elkészített, átlátszó és csipke részletekkel kiegészített, valamint apró pöttyökkel és masnival díszített Elie Saab midiruhát viselt a 2019-es Resort kollekcióból, amit hosszú ujjakkal és magasított nyakrésszel tettek teljessé. Kate megjelenéseit általában szeretni szoktam, bár sokszor elég öregesen öltözködik, túl konzervatív és visszafogott a korához képest, amit sokszor sajnálok, de ez alkalommal igazán kitett magáért és mesésen festett, egyszerűen imádtam ezt a választását, ami az egyik legjobb, amit eddig láthattunk tőle. A szabás gyönyörű volt, ráadásul előnyös is számára, remekül ki lett hangsúlyozva benne a hercegné kecses dereka, illetve a csípője is, sejtelmesen a lábait is meg tudta villantani, az átlátszó részleteknek köszönhetően pedig egy kis kacérságot is bele tudott vinni a megjelenésébe. Az egészben az tetszett a legjobban, hogy mozgás közben is láthattuk a szoknyát, ami istenien nézett ki, könnyed és légies volt, a tüll anyaggal szerencsére nem estek túlzásokba. A felsőrész kidolgozottsága is említést érdemel, hiszen a legapróbb elemeket is kézzel varrták fel rá, a csipke és az apró pöttyök is nagyszerűen néztek ki, nem csak romantikusabb lett tőle a végeredmény, de a játékos elemek is megjelentek, aminek kifejezetten örültem, a pontot az i-re pedig a masnival és az ezüst kiegészítőkkel tették fel. A színválasztás is tökéletes számára, örültem, hogy egy ennyire friss és nyárias kék árnyalat mellett döntött, ami megállta a helyét az eseményen, ráadásul még Kate barnított bőrszínével és a sötétbarna hajával is megtalálta a közös hangot. Egyetlen dologba tudok belekötni, mégpedig a kalapba, ami szerintem már egy kicsit túl sok volt, jobban tetszett volna egy letisztultabb darab a ruha meleltt. A megjelenését egy pár ezüst Gianvito Rossi magassarkúval, szintén ezüst Elie Saab clutch-csal, illetve kék Philip Treacy kalappal és Kiki McDonough ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Kate haját egy alacsonyan elhelyezett kontyba készítették el, valamint a kalappal tették teljessé. A sminkje a megszokott lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították és highligher-t is használtak, míg az ajkaira nude színű rúzs került.
|