Adriana Lima x Magda Butrym2019.08.21. 20:50, Fanni
Adriana Lima is a meghívottak között volt a 'Once Upon a Time in Hollywood' los angelesi világpremierjén, amit még július 22-én, hétfő este rendeztek meg a Dolby Theatreben.
A 38 éves brazil modell egy igazán szexi, de mégis meglepően visszafogott, nőies darabot választott erre az alkalomra, amiben csodásan nézett ki. Adriana egy piros alapszínű, mélyen dekoltált és magasított nyakrésszel kiegészített Magda Butrym midiruhát viselt a 2019-es őszi/téli kollekcióból, amit több ezer apró flitterrel díszítettek fel, valamint elől fel is slicceltek. A modellről tudhatjuk, hogy nagyon szereti a sötét, fekete ruhákat, így frissítő látvány volt számomra, hogy végre egy tüzes szín mellett tette le a voksát, ami istenien állt neki. Ez a piros árnyalat gyönyörű összhangot alkotott a kreol bőrszínével, illetve a fekete hajával is, tökéletesen kiegészítették egymást, gyakrabban kellene hasonlóan élénk színeket viselnie, mert fantasztikusan állnának neki, nem kellene még ennyi idősen (de igazából soha) leragadnia a biztonságos feketénél. Tényleg tetszett, hogy kilépett a komfortzónájából. Ugyanez igaz a szabásra is, hiszen koránt sem láthattunk annyit az alakjából, mint máskor, sokkal visszafogottabb volt a tervezés stílusa, és azt kell mondanom, hogy ez a sokat takaró darab sokkal sejtelmesebb volt, mint az általa korábban viselt átlátszó estélyik, illetve az aprócska miniruhák. Adriana alakja csodásan ki lett hangsúlyozva ebben a kreációban is, megfelelő mennyiségű figyelem került a vékony derekára, illetve a formás csípőjére is, valamint a lábait is sikerült megvillantania, de egy kis hangsúly a dekoltázsára is került. Bár úgy tűnhet, hogy még most is sok mindent mutatott meg, de ez nem volt így, minden visszafogott és ízléses maradt. A pontot az i-re a flitteres díszítéssel tették fel, amitől még izgalmasabb lett a megjelenése. Kiegészítőként egy pár piros Christian Louboutin magassarkú szandált, illetve Chopard ékszereket választott.
Adriana haja szabadon maradt, amit oldalt elválasztva és egyenesre vasalva viselt, felül lelapítva és a hátára omolva. A sminkje igazán dögös lett; a szemeit barna füstös sminkkel, fekete szemceruzával és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták és pirosították, míg az ajkaira piros matt rúzst vittek fel.
|