Sophie Turner x Louis Vuitton2019.09.26. 20:27, Fanni
Sophie Turner is jelen volt még szeptember 22-én, vagyis vasárnap este a 2019-es Emmy Awards-on, aminek a Microsoft Theatre adott otthont Los Angelesben.
A 23 éves színésznő egy elegáns és nőies, modern kreációban lépett a lila szőnyegre. Sophie egy pasztell púderszínű, szaténból és selyemből elkészített custom made Louis Vuitton estélyit viselt, amit elől felslicceltek, illetve bustier, fűzős felsőrésszel egészítettek ki. Be kell vallanom, hogy a márkaválasztásával nem okozott meglepetést és szerintem nektek sem, mivel az elmúlt két évben szinte kizárólag csak a francia divatház tervezéseiben volt látható. Bár azt már többször mondtam, hogy általában Sophie az egyetlen az LV reklámarcai közül, akinek tényleg bármi jól szokott állni, de ezzel a szettel most mellé lőttek. A szabással igazából nem is volt olyan nagy gond, mondjuk lehetett volna ennél még fiatalosabb és kacárabb, főleg a szoknyarész, de összességében előnyös volt számára és láthatóan jól is érezte magát benne. Tetszett a felsőrész modernebb kialakítása, amit a klasszikus alsó résszel párosítottak össze és szerencsére Sophie alakja is megfelelően ki lett hangsúlyozva benne. A színésznő vékony dereka nagyszerűen ki lett emelve, illetve a csípőjére is került egy kis figyelem, igaz ezen a területen nem estek túlzásokba, inkább a vállaira terelték a figyelmet és a lábait is sikerült megvillantania, aminek örültem. Egyébként én arra számítottam, hogy Sophie nagyon oda fogja tenni magát, egy drámai sötét szettben láthatjuk majd, sőt bíztam benne, hogy az utolsó 'Trónok harcás' Emmy megjelenésével megidézi majd Sansa Stark koronázó jelenetét az utolsó évad utolsó részéből, ami egy ikonikus pillanat volt számomra, nemcsak azért, mert királynő lett, hanem a ruha és a korona szempontjából is, ami lélegzetelállító volt. És mivel ilyen nagy elvárásaim voltak a megjelenésével kapcsolatban elég nagyot koppantam és csalódtam. Természetesen nem azt mondom, hogy a végeredmény borzalmas lett volna, de ennél sokkal jobb outfitben is láthattuk már. A legnagyobb gond a színválasztással volt, amit sajnos nem sikerült eltalálniuk, túlságosan is világos volt a ruha alapszíne, ami miatt Sophie is elég sápadtnak tűnt, szinte egybeolvadt a bőrszínével, ami sajnos nem tetszett, egy sötétbordó, esetleg élénkpiros árnyalatban sokkal jobban nézett volna ki az egész, illetve neki is jól állt volna. A stylingba szerencsére nem tudok belekötni, tetszettek az ezüst kiegészítők. A megjelenését egy pár Louis Vuitton magassarkú szandállal és Louis Vuitton Fine ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Sophie haja leengedve maradt, amit egyenesre vasalva és a hátára omolva viselt, elől viszont egy kicsit megemelték az egészet és hátul egy csattal rögzítették. A sminkje szintén egyszerű, de gyönyörű lett; a szemeit barna és arany szemhéjpúderrel, valamint szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták, végül az ajkaira nude színű rúzs került, ami egy kicsit egyhangú volt szerintem, egy élénkebb szín egyből feldobta volna a megjelenését.
|