Lily Rose Depp x Chanel2019.10.14. 11:28, Fanni
Lily Rose Depp még október 3-án, vagyis csütörtök este megjelent a 'Th King' londoni premierjén, aminek az Odeon Luxe Cinema adott otthont a Leicester Square-en, a 2019-es Londoni Filmfesztivál alatt.
A film 20 éves színésznője egy nagyon egyszerű és kifinomult, nőies darabban lépett a fotósok és a rajongók elé a vörös szőnyegre, ahol nagyon bájosan festett. Lily egy fekete-fehér, mélyen dekoltált és hátul is nyitott, lágy esésű Chanel estélyit viselt az új, 2020-as tavaszi/nyári kollekcióból, aminek a felsőrészét finom fodrokkal díszítettek fel. Bár nagyon szerettem volna szeretni ezt a választását, de összességében a fiatal színésznőnek nem sikerült eladhatóvá tennie a végeredményt számomra, úgy gondolom, hogy egyáltalán nem passzolt a korához. Igazából a ruhát sem mondanám túl igalmasnak, vagy egyedinek, ennél sokkal drámaibb ruhákat szokott viselni, szóval sikerült meglepnie ezzel a biztonságos választásával. A szabás sem lett a kedvencem, főleg a felsőrész, ami elég befejezetlennek tűnik nekem, valami nagyon hiányzik onnan és a fodrok jelenlétét sem igazán értettem, mert semmi pluszt nem tettek hozzá a végeredményhez, sőt meg merem kockáztatni, hogy ezek nélkül akár még működhetett is volna ez a ruha. Az tagadhatatlan, hogy Lily vékony dereka szépen ki lett emelve, valamint a dekoltázsára és a vállaira is nagy figyelem került, de ez édeskevés volt ahhoz, hogy itt megállja a helyét, szóval kisebb csalódást sikerült okoznia. A színválasztás volt az egészben, amit tényleg utáltam; sokkal szívesebben láttam volna egy zöld, pink, esetleg egy szexi piros darabban, mintsem ebben a "gagyi" fekete-fehér kombinációban, ami bár jól állt neki, de unalmasnak tartottam, azért ennél sokkal többre is képes lett volna. Egyébként nagyon örülnék neki, hogyha végre hanyagolná egy kicsit a francia divatházat és más márkák tervezéseit is viselné, mondjuk egy Givenchy ruhában, esetleg egy Louis Vuitton overálban, vagy egy Miu Miu, esetleg Prada, vagy Marc Jacobs miniruhában szívesen látnám a vörös szőnyegen, mert a fiatal korához ezek jól passzolnának, sőt én még egy Moschino darabbal is bepróbálkoznék a helyében. A stylingot sem vitte túlzásba, elég egyszerű és ingerszegény lett. A megjelenését egy pár fekete Chanel magassarkúval, illetve Chanel Fine ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Lily haját egy laza, középen elválasztott és alacsonyan elhelyezett kontyba fogták össze, elől pedig több hullámos tincs is szabadon maradt. A sminkje a megszokottak szerint készült el; a szemeit fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, míg az ajkaira rózsaszín matt rúzst vittek fel.
|