Kathryn Newton x Salvatore Ferragamo2019.10.19. 18:36, Fanni
Kathryn Newton is jelen volt a 2019-es Los Angeles-i amfAR Gálán, amit október 10-én, vagyis múlt csütörtök este rendeztek meg a Milk Studiosban.
A 22 éves színésznő egy egyszerű, de nagyszerű, modern összeállítás mellett döntött, amiben kifinomultan festett. Kathryn egy királykék alapszínű, aszimmetrikus szabású és lágy esésű Salvatore Ferragamo estélyit viselt, amit kifejezetten az ő számára terveztek erre az alkalomra. A fiatal színésznő az örömömre egy igazán színes és a korának megfelelően finoman szexi, de mégis elegáns ruhában volt látható, ami kifejezetten előnyös volt számára. A végeredményen látszik, hogy custom made darabról van szó, mivel az estélyi sziluettje remekül követte Kathryn kecses alakját, aminek köszönhetően szépen ki lett emelve a vékony dereka és a csípője is, illetve a vállait is sikeresen megvillantotta. Be kell vallanom, nekem személy szerint hiányzott a szoknyarészről a magas felsliccelés, hogy láthassuk a színésznő lábait is, mert szerintem ennyi még belefért volna a részéről, viszont ezt nem tartom hibának, ebben a formában is remek volt az összhatás, és az eseményen is megállta a helyét. A legjobban nekem mégis a vibráló színválasztás tetszett, hiszen ez a kék árnyalat önmagáért beszél, önmagában is fantasztikus volt, de a fiatal tehetség világos bőrszínével és a szőke hajával kiegészítve még szebb volt az egész. Értékelem, hogy a kiegészítőkkel nem esett túlzásba, jól passzoltak a ruha mellé a fekete darabok, a csúcspont pedig az volt, hogy a sminkjében is visszaköszöntek a kék árnyalatok. A megjelenését egy pár fekete Salvadore Ferragamo magassarkúval és clutch-csal tette teljessé, ékszereket viszont nem viselt.
Kathryn haját egy egyszerű, szoros kontyba készítették el, ami rendben volt. A sminkje viszont friss és játékos lett; a szemeit türkizkék és világoskék tusvonallal, valamint szempillaspirállal hangsúlyozták ki, az arcát bronzosították és pirosították, míg az ajkaira barackszínű rúzs került.
|