Constance Wu x Miu Miu2019.10.28. 17:08, Fanni
Constance Wu is jelen volt október 27-én, vagyis tegnap este a 2019-es Governors Awards-on, aminek a Ray Dolby Ballroom adott otthont Los Angelesben.
A 37 éves színésznő egy friss és nőies, ugyanakkor elegáns ruhában lépett a fekete szőnyegre, ahol szó szerint csillogott. Constance egy pink alapszínű, peplummal kiegészített és pánt nélküli Miu Miu estélyit viselt, amit kifejezetten az ő számára készítettek el és apró kristályokkal, valamint flitterekkel díszítettek fel. Magát a ruhát imádtam, a színe és a fazonja is a lehető legnagyobb rendben volt, sőt az olasz márka jellegzetes kristályos díszítése is gyönyörű volt, örültem, hogy ezekkel nem estek erős túlzásokba. Viszont úgy éreztem, hogy ez a szett egyáltalán nem passzolt a színésznőhöz, sem a magasságát, sem pedig a korát nézve. Sokkal szívesebben láttam volna ezt a tervezést egy olyan fiatal tehetségen, mint Zendaya, esetleg Storm Reid, akik magasak és megfelelően tudták volna viselni ezt az estélyit. Hiába volt custom made darab, ezt a befejezésen nem éreztem, mert a hosszúságon egyáltalán nem látszott, hogy Constance méretéhez igazították volna, legalább 10 centivel hosszabb volt a szoknyarész, csodálkozom, hogy nem botlott meg benne a bevonulás közben. A másik gond a peplumrész, illetve annak az elhelyezése volt. Szerintem túlságosan is alacsonyan volt a fodros részlet, és ebből következik az is, hogy még alacsonyabbnak tűnt az estélyiben Constance, mint amilyen valójában, a fodrok rossz helyen vágták ketté a testét. Általában az alakformálás és az illúzió érdekében használják ezt a kis kiegészítőelemet, de a színésznő esetében nem javított, inkább rontott az összhatáson. Nem formásnak tűnt benne a csípője, hanem sokkal szélesebbnek, és ezen az sem tudott segíteni, hogy szépen ki lett emelve a kecses dereka és a vállait is kacéran megvillanthatta. Az egyetlen részlet, ami tényleg jól állt neki az a pink, rágógumiárnyalat volt, igaz, hogy kicsit gyerekes volt, de legalább a bőrszínével szépen kiegészítették egymást. Ahogy már emlegettem a csillogó díszítésre nem tudok panaszkodni, szép volt, jó volt, de nem fog a legjobban öltözöttek közé kerülni ezzel az összeállításával. Kiegészítőként egy pár Jimmy Choo magassarkút, ezüst Edie Parker clutch-ot és EF Collection ékszereket választott.
Constance haja leengedve maradt, amit középen elválasztva és egyenesre vasalva viselt. A sminkje szintén egyszerű lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították és highligher-t is használtak, végül az ajkaira téglaszínű rúzst vittek fel.
|