Ruth Wilson x Erdem2019.11.06. 19:48, Fanni
Ruth Wilson még október 29-én, vagyis kedd este hivatalos volt a brit Harper's Bazaar magazin 2019-es Women of the Year díjátadójára, amit Londonban rendeztek meg a Claridge's Hotelben.
A 37 éves brit színésznő egy egyszerű, de mégis elegáns és finoman drámai tervezés mellett tette le a voksát, amiben remekül nézett ki. Ruth egy fekete alapszínű, mélyen dekoltált és alakkövető Erdem estélyit viselt a 2020-as Resort kollekcióból, amit alul fodrokkal, illetve pufi ujjakkal egészítettek ki, valamint metálos ezüst virágmintázattal díszítettek fel. A színésznő megjelenéseit nem igazán szoktam szeretni, sőt az év végi szavazások során általában a legrosszabbul öltözöttek mezőnyébe szokott kerülni, viszont ez a szettje most kifejezetten tetszett, főleg akkor, hogyha a korábbi ruháihoz hasonlítom. Persze nem volt tökéletes, de összességében elégedett voltam, végre egy előnyös estélyit sikerült találnia, ami nem öreges és az eseményen is megállta a helyét. A szabásba tényleg nem tudok belekötni, mivel végig remekül követte Ruth alakját, akinek a vékony dereka és a csípője is tökéletesen ki lett emelve, valamint a dekoltázsát is kihangsúlyozták. A legjobban a pufi ujjak kialakítása és a vállrész tetszett, amitől elég izgalmas és feltűnő lett az összeállítása, ráadásul nem is tűnt szélesebbnek benne a felsőteste, aminek kifejezetten örültem. Az egyetlen részlet, amin változtattam volna az a szoknya alja lenne, a fodroktól szívesen megszabadultam volna, hogy lágyabb legyen a végeredmény és a vállrészen maradhasson a figyelem. A sötét alapszín biztonságos választásnak bizonyult, természetesen jól állt a színésznőnek a fekete alapszín, de úgy gondolom, hogy az ezüst mintázattal tették teljessé a megjelenését, melyek nélkül nem lett volna ennyire izgalmas a szettje. Kiegészítőként egy pár fekete Jimmy Choo magassarkút és Bvlgari ékszereket választott.
Ruth haja leengedve maradt, amit középen elválasztva és egyenesre vasalva viselt, a hátára omolva. A sminkje klasszikus stílusban készült el; a szemeit fekete tusvonallal és műszempillával emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, végül az ajkaira nude színű rúzst vittek fel.
|