Cynthia Erivo x Marc Jacobs2019.11.08. 18:06, Fanni
Cynthia Erivo még október 29-én, vagyis kedd este megjelent a 'Harriet' premierjén, amit Los Angelesben rendeztek meg az Orpheum Theatreben.
A film 32 éves színésznője egy igazán feltűnő és drámai, de a maga módján mégis kifejezetten friss kreációban lépett a vörös szőnyegre, ahol lélegzetelállítóan nézett ki. Cynthia egy rózsaszín alapszínű, A-vonalú és hosszú uszállyal, valamint drámai vállrésszel kiegészített Marc Jacobs estélyit viselt a 2020-as tavaszi/nyári kollekcióból, amit rózsaszín, narancssárga, korall és barackszínű tollakkal és 3D-s virágokkal díszítettek fel. A ruha első látásra soknak, sőt óriásnak tűnhet, viszont hihetetlen, hogy milyen tökéletesen sikerült eladhatóvá tennie a színésznőnek a végeredményt, ami tökéletes volt számomra. A végeredmény a drámai szabás és a rengeteg anyag ellenére is friss maradt, ami szinte lehetetlen, de a tervezőnek mégis sikerült. Cynthia nem túl magas, ráadásul vékony is, így könnyen elveszhetett volna a teste a kreációban, de ez mégsem történt meg, hiszen hatalmas magabiztossággal és kellő kiállással viselte az estélyit, amiben szó szerint tündökölt. A képeken látszik, hogy remekül érezte magát, nagy önbizalommal pózolt és kényelmes volt számára az egész. Meglepő, de a vékony dereka nagyszerűen ki lett emleve benne, igaz a csípőjére és a dekoltázsára sem került ezen kívül figyelem, de nem is bántam, mert ez így volt tökéletes. Az esetek legnagyobb részében nem igazán szoktak tetszeni a választásai, de ez most fantasztikus volt, minden tökéletes volt az outfitjével kapcsolatban, sőt azt kell mondanom, hogy az év végi "BTOTY" szavazásom mezőnye között is biztosan ott lesz, mert erre még egy év múlva is emlékezni fogunk, soha nem nézett ki ilyen jól. A színvilág üde és élénk volt, nagyon tetszettek ezek a pink és sárga árnyalatok egymással párosítva, nagyszerűen kiegészítették egymást, arról nem is beszélve, hogy milyen szép összhangot alkotott Cynthia sötét bőrszínével is. A pontot az i-re egyértelműen a 3D-s virágokkal és a tollakkal tették fel, amit még izgalmasabb és előkelőbb lett a megjelenése. A stylingon egy kicsit változtattam volna, szerintem nem kellett volna ilyen sok ékszert viselnie, de ezen kívül minden rendben volt. Kiegészítőként egy pár Christian Louboutin magassarkút és Tiffany & Co. ékszereket választott.
Cynthia rövid haja ismét szabadon maradt, és ez az egyetlen, ami nem tetszett, mármint a zöld színe... A sminkje feltűnő és drámai lett; a szemeit pink, fekete és lila szemhéjpúderrel és műszempillával emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, végül, az ajkaira barna rúzs került.
|