Laverne Cox x Hakan Akkaya2019.11.13. 21:38, Fanni
Laverne Cox szintén hivatalos volt november 11-én, vagyis hétfő este a 'Charlie's Angels' los angelesi premierjére, aminek a Westwood Regency Theare adott otthont.
A film 46 éves színésznője a fantáziánkra nem túl sokat hagyó, feltűnő és nem a (nem a jó okok miatt) emlékezetes ruhában vonult végig a fotósok előtt. Laverne egy fekete, átlátszó csipkéből és bársonyból elkészített, custom made Hakan Akkaya alakkövető estélyit viselt, amit hosszú ujjakkal, magasított nyakrésszel és uszállyal tettek teljessé. Nos, először nem is akartam erről a borzalomról írni, de aztán meggondoltam magamat, mert ezt nektek is muszáj látnotok, illetve egy jó hírem is van: ezt a szettet már senki nem tudja idén alulmúlni, így megtaláltam az év végi Top 10 "WDOTY" listámnak az aranyérmesét és természetesen a szavazásban is helyet fog kapni a többi rossz outfit mellett. Nem tudom, hogy a következő hetekben, hónapokban, sőt években fogunk ennyire ízléstelen és erőltetett megjelenést látni, de remélem, hogy nem lesz rá példa, ennyi bőven elég volt. Egyszerűen nem értem, hogy miért kellett elpazarolni a textilanyagokat ehhez a kreációhoz, egyáltalán nem érte meg. Jó, az igaz, hogy magára a szabásra nem tudok panaszkodni, mert ez legalább rendben volt és Laverne számára is előnyös. Szépen kihangsúlyozta a vékony derekát, illetve a csípőjét is, sőt a hosszú uszály is kifejezetten tetszett. Azt viszont nem tudom feldolgozni, hogy a szoknyarész oldalt teljesen átlátszó volt, akárcsak az egész felsőrész, a dekoltázsát, pontosabban a mellbimbóit egy-egy vékonyka hímzett részlettel takarták el, ami ennél rosszabb már nem is lehetett volna, ha szerették volna sem. Többet erről a tervezésről nem is szeretnék beszélni, felesleges lenne, hiszen a kép önmagáért beszél, én pedig szeretném elfelejteni. A színvilágról sokat nem tudok mondani, fekete és biztonságos választás volt, de a ruha átlátszósága miatt lényegtelen, bármilyen színű lehetne, úgysem arra figyeltünk volna. Az outfitje mellé egy pár arany Christian Louboutin magassarkút, valamint Yvan Tufenkjian ékszereket választott.
Laverne haját egy középen elválasztott, szoros és alacsonyan elhelyezett copfba fogták össze. A sminkje a megszokottak szerint drámai és feltűnő lett, ami sajnos öregítette; a szemeit erőteljes fekete sminkkel és műszempillával emelték ki, az arcát kontúrozták és highligher-t is használtak, míg az ajkaira barna rúzs és szájfény került.
|